Letartóztatták a gyulai emberöléssel gyanúsított férfit

A Békéscsabai Járásbíróság 2020. június 2-án több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt elrendelte R. R. gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.hirdetés A letartóztatás elrendelésének indoka, hogy az elkövetés után a gyanúsított szökést kísérelt meg, illetve szökés kísérletére és a 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetettségre figyelemmel tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, továbbá attól is megalapozottan lehet tartani, hogy szabadlábon a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, valamint alappal feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a másik személlyel … Bővebben: Letartóztatták a gyulai emberöléssel gyanúsított férfit