Sikeres Gyulai címek átadása, óév értékelés , újévi köszöntő a hagyományos újévi fogadáson.

Öt kimagasló személyiség vehette át a Sikeres Gyulai címet, melyeket dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere adott át a hagyományos újévi fogadáson.
A címet, munkásságuk elismeréseképpen olyan személyeknek, vagy közösségeknek adományozzák, akik vagy amelyek öregbítik a város hírnevét és becsületét.
A polgármester óévértékelő beszédében szólt a gyulai húsipar megmentéséről, a Göndöcs-kert és a Művelődési Központ felújításáról és több új létesítmény létrehozása mellett az Almássy kastély jó ütemben haladó felújítási munkálatairól.
dr Görgényi Ernő hangsúlyozta:”-Ez a sok beruházás nem önmagáért való, hanem az emberekért,elsősorban értünk, gyulaiakért”. A jövőre vonatkozóan a polgármester elmondta,hogy a város önkormányzatának kezdeményezésére a kormány, kormányhatározatban rögzítette az M 44-es főút építésének ütemezését, valamint a Szeged-Gyula vasútvonal villamosításának 2020-ig történő kivitelezését.

hirdetés

hirdetés