Vantara Gyula: elvárás az, hogy az intézmények igyekezzenek spórolni, energiát megtakarítani

Vantara Gyula, országgyűlési képviselő, Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, valamint Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott adta át a megyeszékhelyen működő kormányhivatal felújított épületét. A korszerűsítés egy uniós pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg, melynek eredményeképpen az épület üzemeltetési költségei jelentősen, 34 százalékkal kevesebbe kerül. Ez éves szinten 10 millió forint megtakarítást jelent. 
Vantara Gyula a Körös Hírcentrumnak adott interjúban így fogalmazott: elvárás az, hogy lehetőség szerint az intézmények, akik az adófizetők pénzéből tartják fenn intézményüket, azok igyekezzenek megtakarítani, spórolni, a legracionálisabban elkölteni azokat a pénzeket, amelyet mi, az adófizetők az ő rendelkezésükre bocsátunk.
Dr. Kovács Zoltán elmondta, hogy a A 2014–2020 közötti időszakban a Környezet és Energia Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében 1100 milliárd forintot is meghaladó pályázati források kiemelt eleme az energia-, illetve környezethatékonyság.
Békés megyében is arra törekszünk, hogy a területi közigazgatás megújuljon, mondta el Gajda Róbert tudósítónknak. A kormánymegbízott, úgy fogalmazott: szeretnénk egy ügyfélbarát, gyors, átlátható, olcsón működtethető közigazgatást megteremteni.

hirdetés