Dankó Béla, országgyűlési képviselő, valamint Valánszki Róbert, Dévaványa Város polgármestere adta át a GYSZC GYSZC Dévaványai Szakképző Iskolája és Kollégiumának felújított épületét. A beruházás a Dévaványa Város középületeinek energetikai fejlesztése című projekt keretében valósulhatott meg. A pályzatot Dévaványa Város Önkormányzata nyújtotta be, közintézményeink komplex épületenergetikai korszerűsítésére, melyet 2015. szeptemberében támogatásra érdemesnek minősítette a Környezet és Energia Operatív Program Irányító Hatósága. Ennek a projektnek köszönhetően a szakképző iskola mellett megújullhatott a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyomaendrődi Tagintézménye is.
A felújítások során a kivitelező az elavult, rossz műszaki állapotú, nehezen záródó külső homlokzati nyílászárókat eltávolította, helyükre minden szempontból megfelelő, korszerű ajtók és ablakok kerültek beszerelésre. A nyílászárók cseréjét követően az épületek külső hőszigetelése és vakolása is megvalósult.
A beruházással kapcsolaban Dankó Béla, valamint Valánszki Róbert nyilatkozott tudósítónknak. Az iskola képzési kínálatairól Tóth Erikát, a szakképző iskola igazgatóját kérdeztük. Az interjúkat, valamint az átadáson készült hangfelvételeket itt meghallgathatja.