Csepreghy Nándor miniszterhelyettes: a munkának még az elején tartunk, nem szabad hátra dőlnünk

Átadták az Orosházi Járási Hivatal közel 100 millió forintból felújított épületét. Az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően évente 5 millió forinttal kerül kevesebbe az üzemeltetés költsége, és az ügyfelek is kulturáltabb, kényelmesebb épületben intézhetik ügyeiket. 
Az Járási Hivatal felújított épületének átadásán jelen volt Csepreghy Nánodor, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes is, aki beszédében elmondta, hogy Magyarország versenyképességét erősíti a gyors és hatékony ügyintézés. Kiemelte: Nem az állampolgárok tartoznak hálával az állam felé, hogy az működik, hanem az államnak kell köszönetet mondani azért, hogy az emberek a befizetett adókkal, az adatszolgáltatásokkal és az együttműködés készségével fenntartják azt. Fontos cél, hogy 2018-ig minden háztartás rá tudjon csatlakozni széléssávú internetre, így az ügyek egy részét otthonról is intézni tudja.
Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott ismertette a beruházás részleteit. A fejlesztés részét képezték a nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés, valamint a napelemes rendszer kiépítése. Így az energetikai költségeket éves szinten 75 százalékkal, azaz mintegy 5 millió forinttal tudják csökkenteni.
A megújult környezet kényelmesebb munkahelyet teremt a hivatlal dolgozóinak, ezáltal gyorsabban és hatékonyabban tudják az ügyfeleket kiszolgálni – fejezte ki gondolatait Lustyikné dr. Papp Anikó, az Orosházi Járási Hivatal vezetője.
Az átadón készített hangfelvételeket, interjúkat, valamint fotókat tettük közzé itt, a Körös Hírcentrumon.

hirdetés