Új lehetőségeket tár fel a gluténérzékenység, gabonaallergia tekintetében egy magyar, ausztrál, norvég, német és kínai kutatócsoportok együttműködésével megvalósult vizsgálat.

A kutatók elsőként készítették el a kenyérbúza referencia-allergiatérképét úgy, hogy a búza genomjában meghatározták a gluténérzékenység, illetve a búzaallergia kialakulásáért felelős fehérjecsaládokhoz tartozó gének pontos számát és kromoszómapozícióját. A csoport tagja volt az MTA Agrártudományi Kutatóközpont három munkatársa is.

Az eredmények a csökkent antigén- és allergéntartalmú búzafajták nemesítéséhez visznek közelebb Juhász Angéla, a nyugat-ausztráliai Murdoch Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ és az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet Alkalmazott Genomikai Osztály kutatója szerint. „Ha ismerjük ezeket a fehérjéket, és értjük a kenyérbúzára jellemző genetikai változatosságot, illetve a növényre hatást gyakorló környezeti tényezők szerepét, akkor segíteni tudjuk a nemesítőket és az élelmiszeripart olyan alapanyagok és élelmiszerek előállításában, amelyeket majd azok is fogyaszthatnak, akiknek egyébként tartózkodniuk kellene a búzaalapú élelmiszerek fogyasztásától” – magyarázza a kutató.

A kutatók a cöliákia (gluténérzékenység, vagy a köznyelvben elterjedt kifejezéssel: lisztérzékenység), továbbá a búzaallergia különböző típusainak genetikai hátterét, kiváltó okait vizsgálták a búzagenom segítségével. A búza fogyasztásával, lisztjének belélegzésével kapcsolatos megbetegedések közé tartozik a különböző bőr- és emésztőrendszeri tünetekkel jelentkező ételallergia, a fizikai aktivitást követően fellépő anafilaxia (WDEIA), valamint a pékeket, sütödei dolgozókat érintő pékasztma. A gluténérzékenység és a búzaallergiák jellemzően nem gyógyíthatók. Csak meg kell tanulni együtt élni velük. Jelenleg az egyetlen jó megoldás a búza-, valamint a rozs- és árpaalapú élelmiszerek kerülése, a gluténmentes táplálkozás.

A gluténérzékenység a vékonybelet érintő autoimmun betegség. A genetikailag erre hajlamos egyének immunrendszere nem tolerál egyes prolamintípusú fehérjéket. Ilyenek a búzában a sikér (glutén) alkotóelemeiként ismert gliadinok és a gluteninek, a rozsban a szekalinok vagy az árpában a hordeinek. E fehérjéket az emésztőenzimek nem bontják le megfelelően. Ezért érintetlenül maradnak olyan fehérjedarabkák (úgynevezett epitopok), amelyek speciális aminosav-összetételük, illetve -sorrendjük miatt aktiválják az immunrendszert. Érdekes módon az egyes epitopok egyszerre több fehérjében is előfordulhatnak. Noha nagyon hasonlóak egymáshoz, mégis eltérő erősségű immunválaszt válthatnak ki.

A folyamat helyi gyulladásokhoz vezet a vékonybélben. Hosszú távon károsodik a bélnyálkahártya, elpusztulnak a bélbolyhok. Csökken a felszívó felület, így a beteg szervezete kevesebb tápanyagot, ásványi sót, vitamint tud hasznosítani. Az autoimmun betegség a világ népességének kb. 1%-át érinti. Az adatok szerint csak Délkelet-Ázsia és a szubszaharai Afrika lakosságára nem jellemző.

Az ételallergiák közé tartozó búzaallergia a gyermekek mintegy 0,5%-át érinti. Az esetek többségében a betegség a felnőttkorra eltűnik. Akut, gyors lefolyású allergiás reakcióról van szó: a tünetek percekkel a búzalisztfogyasztás után jelentkeznek. A WDEIA ritka ételallergia: a búzaliszt emésztése közben végzett testedzést, fizikai erőkifejtést követően áll elő. Mechanizmusa nem ismert kellő pontossággal – a feltételezések szerint a testmozgás elősegíti az allergén anyagok felszívódását az emésztőrendszerben. A pékasztma az egyik leggyakoribb foglalkozási megbetegedés, a liszt belélegzése okozza.

Forrás: MTA