A Gyulai Várszínház nívódíjait is átadták Budapesten

gyulai várszínház A három díjazott: Béres László, Tege Antal és Szász János. Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A napokban átadták a Gyulai Várszínház 2018-as nívódíjait. Az ünnepélyes eseményre október 18-án a Nemzeti Színházban, a Székely János Napok programsorozat keretében, a Caligula helytartója című előadás előtt került sor.

A rendezvényen Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója elsőként röviden beszélt a teátrum idei öt bemutatójáról. Ebben az évadban három nagyszínházi és a két kamaratermi előadásuk volt. Nagyszínházi volt a Caligula helytartója, Rosencrantz és Guildenstern halott, és a Búbocska. Kamaratermi az Én és a világ és a Dózsa. Hangsúlyozta, hogy mind az öt nyári előadásuk tovább játszása biztosított. Közülük hármat most a Székely János Napok keretében a budapesti közönség is megtekinthetett. Ezután Gyula város alpolgármesterével, Kónya Istvánnal közösen átadták az idei nívódíjakat – írja honlapján a Várszínház.

hirdetés

Béres László rendező a Sík Ferenc-díjat kapta meg Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért. Szász János rendezőnek a Havasi István-díjat ítélték oda Székely János Caligula helytartója című drámája kiemelkedő színvonalú, a Gyulai Várat alkotó módon bejátszó megrendezéséért. Végül Tege Antal színművész, rendező az Őze Lajos-díjat vehette át Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja bemutatójában nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért és a Shakespeare Fesztivál idején diákszínjátszók által háromszor előadott utcaszínházi produkció megrendezéséért.

 

Sík Ferenc-díj: Sík Ferencet szoros szálak fűzték Gyula városához. 1973-ban ugyanis az ő közreműködésével jött létre a Gyulai Várszínház, amelynek 1994-ig művészeti vezetője volt – írja a Wikipédia.

Havasi István-díj: Havasi István a Gyulai Várszínház igazgatója, általános iskolai tanár, művelődésszervező volt – emlékezett vissza a Gyulai Hírlap. Gyula kulturális életének jelentős alakja volt, jó részben törekvéseinek köszönhető a Kohán-életmű Gyulára kerülése. Alapvető szerepe volt a Gyulai Nyári Művésztelep és a Gyulai Várszínház létrejöttében. Igazgatása alatt országos hírnevet szerzett a teátrum. Havasi István aktívan részt vett a város közéletében, emlékét tisztelettel őrzi és ápolja Gyula. 1995-ben a város Kiváló Polgár kitüntetéssel ismerte el életművét. Ugyanebben az évben hozták létre a Havasi István-díjat, amelyet a helyi színházi élet kiemelkedő szereplőinek ítélnek oda minden évben.

Őze Lajos-díj: Őze Lajos a 20. századi magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja, jellegzetesen fanyar humorú színészegyénisége volt. A róla elnevezett elismerést a Várszínház alapította.

hirdetés

Szóljon hozzá!

62 − 54 =