Räikkönen nyert, Hamilton még nem világbajnok

raikkonen, Räikkönen Fotó: Kaiser Erika

Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

hirdetés

Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett.

hirdetés

Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) ötödik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét.

A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő az első kanyarban inkább maga elé engedte finn riválisát.
Az első kör végén Räikkönen, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Vettel csatázott nagyot a negyedik helyért Daniel Ricciardóval (Red Bull), azonban az egyik kanyarban a ferraris megpördült és a 13. pozícióba csúszott vissza.

Miközben Vettel megkezdte a felzárkózást és a 10. körben már hetedik volt, Hamilton 1,5 másodperc körüli hátránnyal követte a vezető Räikkönent. A 11. körben Ricciardo kiesése miatt a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós időszakot, ilyenkor kötelező a versenyzőknek egy megadott tempót diktálni, előzni pedig tilos. Hamilton ebben az időszakban behajtott a boxba kerékcserére, így a boxkiállás ellenére csak 7 másodpercre nőtt a hátránya Räikkönennel szemben. Vettel időközben már ötödik volt.

A 20. körben Hamilton már előzési pozícióban volt Räikkönen mögött, miközben a finn pilóta a Ferrari csapatrádióján közölte, hogy nem fogja tudni maga mögött tartani a britet. Räikkönen másfél körön át hősiesen védekezett, aztán a Ferrari behívta a boxba kerékcserére.

A 28. körben, a verseny féltávjánál Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt az első három pozícióban száguldók sorrendje, időközben ugyanis Bottas és Vettel is bent járt a boxban kerékcserén, s előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként tudta folytatni a versenyt a kiállása után.

Néhány körrel később Räikkönen elkezdte csökkenteni a hátrányát a vezető Hamiltonnal szemben, a brit címvédő versenyautóján ugyanis egyre rosszabb állapotba kerültek a hátsó gumik, így finn riválisa körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála. Hamiltont a 38. körben kihívta a boxba kerékcserére a Mercedes, a brit pedig negyediknek tért vissza a pályára, csapattársa, Bottas mögé, valamint Vettel elé. A vezetést így Räikkönen vette át, a második helyen pedig a 18. rajtkockából startoló, kiváló versenyt futó Verstappen száguldott.

A 40. körben Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve elengedte Hamiltont, aki harcba szállt a győzelemért, de ehhez utol kellett érnie és meg is kellett előznie Verstappent és Räikkönent. Tíz körrel a leintés előtt Hamilton hátránya négy másodpercre csökkent az élen száguldó Räikkönenhez képest, a Ferrari közben a csapatrádión felhívta Räikkönen figyelmét arra, hogy Hamilton várhatóan az utolsó három körben támadni fog a győzelemért.

Az 53. körben csupán kettő másodperc volt Räikkönen, Verstappen és Hamilton között, és a brit vb-várományos rövidesen meg is támadta Verstappent, a nagy csatában viszont elhagyta egy pillanatra a pályát, ezzel pedig el is esett annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a futamot.

A vb egy hét múlva, Mexikóban folytatódik, ahol tavaly Hamilton a negyedik vb-címét szerezte meg.

Forrás: MTI

hirdetés

Szóljon hozzá!

2 + 8 =