Egész évben várja az érdeklődőket a Gyulai Várfürdő

várfürdő Fotó: Várfürdő

Már a Gyulai Várfürdő esetében sem beszélhetünk szezonzárásról, hiszen 365 napot van nyitva az intézmény. A termálvizes medencék kint is, bent is télen-nyáron használhatók, a gyógykezelések igénybevételéről nem is beszélve.

A tavaszi időszak nagyon erős volt, januártól májusig a látogatószám minden várakozást felülmúlt, hiszen 14 százalékkal haladták meg az előző évet, ami egyébként is rekordév volt. „A június-július ellenben gyengébb volt, a foci világbajnokság miatt az egynapos vendégek elmaradtak, de erre készültünk is” – árulta el Kun Miklós, a Várfürdő Kft. igazgatója. Az augusztus mindenért kárpótolt: jó volt az időjárás, ezért rekordszámú vendég érkezett.

hirdetés

A romániai vendégek aránya szintén nőtt ebben az évben. Tavaly 17 százalék körül mozgott az arányuk, idén ez a szám meghaladja a 20-at is. Ez egy nagyon komoly, közös kampány eredménye, amelyben Gyula több nevezetessége is részt vett. Már tavaly a kastéllyal és a várral együttműködve indult egy romániai kampány, idén pedig a város legfontosabb turisztikai szereplői is bekapcsolódtak az együttműködésbe, például a szállodák. Online megjelenés, óriásplakátok, felmatricázott villamosok, és a helyi médiában is megjelentek. Romániában most indulnak jelentős fürdőfejlesztési beruházások, ezért fontos, hogy a vendégek Gyulára is odafigyeljenek. Egy másik kiemelt célpontja még a kampányoknak Szerbia, Nyugat-Európa felé még nem nagyon tudnak kampányok szempontjából terjeszkedni.

várfürdő
Fotó: Várfürdő

A fürdőben most következik az az időszak, amikor elkezdődik a színfalak mögötti valódi munka – mondta el az igazgató. Elkezdik tervezni a következő évet, kezdődhetnek a fejlesztések. Bár a termálvizes kinti medencék folyamatosan használhatóak, azért a kinti terület nagy része jövő tavaszig elnéptelenedik. Például az egyik legjelentősebb termálvizet adó, ezáltal a fűtést is segítő ötös kút rekonstrukciója már megtörtént, ami sokat spórol az intézménynek. Ennek köszönhetően tudnak termálvízzel fűteni. Az egyes kút, amit 60 évvel ezelőtt fúrtak, rekonstrukcióját most kezdik el. Ezzel nőhet a hozam és kitolódik a kút élettartama. A jövőben újabb termálmedencék építését tervezik, ehhez viszont elegendő víz kell.

A terjeszkedés azonban egy nehéz művelet a Várfürdő esetében, mert egy történelmi emlékhelyről van szó. Annak idején a kastély parkjában jött létre az intézmény, ezért bármilyen átalakításnál nagyon kell arra figyelni, hogy a növényzetet, a történelmi értékeket megőrizzék. A régi épületek bontásával, átalakításával tudnak talán egyedül teret nyerni, de ezt is csak nagyon átgondolva.

A Várfürdő további lehetőségeiről az intézmény honlapján tájékozódhatnak.

A Kun Miklóssal készült teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 8 = 1