Rendkívüli: a macska az emberi tekintetből is képes olvasni

macska

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói újabb érdekes eredményeket értek el a macska-ember kapcsolat vizsgálata során.

hirdetés

Kimutatták, hogy az ember-állat interakció hatása rendkívül erős még egy olyan, alapvetően nem társas múlttal és őssel rendelkező faj esetében is, mint a macska. Publikációjuk Cats (Felis silvestris catus) read human gaze for referential information címmel az Intelligence folyóiratban jelent meg.

hirdetés

Az emberi kommunikáció során számos jelzést használunk, amely az ismeretek megosztását szolgálja. A gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett gesztusokkal a jeladó fél viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét egy mindkettőjük számára fontos külső tárgyra vagy irányra. „Mutatni” márpedig sokféleképpen tudunk, leggyakrabban kinyújtott karral és mutatóujjal, de igen sokszor csak fejfordítással és nézéssel, vagy akár csak a szemünk pillantásával.

Az összehasonlító pszichológiai és etológiai kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a szemmel pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyáról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen képes dönteni.

A macska kognitív etológiai tanulmányozása eddig sokkal kisebb intenzitással folyt, mint a kutyáké – talán azért is, mert a társállatként tartott macskákat jóval nehezebb együttműködésre bírni az emberi interakciókkal járó kísérleti helyzetekben.

Ez a tendencia mostanában változni látszik, hiszen a macska-ember kapcsolat megismerése rendkívül érdekessé vált a domesztikációs folyamatok feltárása szempontjából. Egyrészt, mivel a macska igen sikeresen tölti be a társállat-funkciót, arra következtethetünk, hogy számos szociokognitív képességben hasonló teljesítményt nyújthat, mint a kutya. Másfelől, mivel a macska magányos életmódú őstől származik, kérdéses, vajon mekkora mértékben tehetett szert a domesztikáció során az emberrel való társas együttélést megkönnyítő képességekre.

Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre keresték a választ, vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben. Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e az esetükben az, ha az ember verbális figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis jellegzetes hanghordozással a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen rá.

A teszteket a macskatartók otthonában végezték; összesen 41 egyed esetében sikerült a macskát és gazdát próbáló 24 „feladványt” végigcsinálni. A feladat egyszerű volt: két edényke egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A 24 próba felében a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, a másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgálták a kutatók, vajon a folyamatos bámulás vagy a fej oda-, majd visszafordításával történő tekintés hatékonyabb-e.

A macskák átlagosan 70%-hoz közeli eredményességgel találták meg a jutalmat, ez pedig magasan a véletlen szint fölötti, kiváló teljesítmény – hasonló a korábban a kutyáknál mértekhez. Ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem-verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását úgy lehetett kimutatni, hogy ezekben az esetekben gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni az állattal.

A tanulmány lényeges abból a szempontból, hogy az ember-állat interakciók terén rávilágít az ember mellett élésre történő szelekció hatására egy olyan domesztikált faj esetében, amely bár a kutyához hasonló társállat funkciót tölt be sok esetben, nem rendelkezik társas múlttal (illetve őssel). Ezek az eredmények tehát a domesztikáció és az azt követő tanulási folyamatok általánosítható következményeinek megismerése szempontjából is érdekesek.

ELTE

hirdetés

Szóljon hozzá!

5 + 1 =