Halastavaink kuriózumok Európában, ráadásul a természetvédelmi kincsnek számító vizes élőhelyeken tenyésztett hal húsa is egészségesebb. A tógazdaságok azonban nehezen maradnak fenn, ha csak évente egyszer, karácsonykor eszünk hazai halat.

A csapból is az folyik – főleg az ünnepek környékén -, hogy a halfogyasztás milyen jótékony hatással van az egészségünkre. Nem is gondolnánk azonban, hogy mekkora természetvédelmi és gazdasági jelentősége van annak, hogy mennyi halat eszünk meg egy évben. Régóta tudjuk, hogy túl keveset. A statisztikák továbbra is ezt igazolják. Míg az európai éves átlagfogyasztás egy főre számolva 23 kilogramm, addig nálunk, magyaroknál ez csak 6,4 kilogramm.

Miért ne tengerit?

A közel hat és fél kiló elfogyasztott éves halmennyiségünk 80 százalékát importból származó készítmények teszik ki a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) jelentése szerint. Tehát többségében feldolgozott tengeri halat eszünk. Pedig ezt dr. Rodics Katalin, a Greenpeace agrárkampány-felelőse gyakorlatilag senkinek nem ajánlja. „A tengeri halászat mára Európa környékén szinte kipusztította vagy a veszélyeztetett kategóriába sodorta a teljes halállományt. Hatalmas halászflották épültek ki az utóbbi években, mert az Európai Unió központi költségvetéséből óriási, mintegy egymilliárd eurós támogatást kapott az iparág évente. Ennek köszönhetően az ágazat a még a tengerekben létező halmennyiség négy-ötszörösét lenne képes kihalászni” – mutatott rá a megdöbbentő jelenségre a Délmagyar által kérdezett környezetvédelmi szakember.

A halászatot többnyire fenékkotró hálókkal végzik, amelyekkel teljesen lerabolják a tengert. Mindent kiszednek a vízből, ami útjukba kerül. „Óriási a pusztítás. A hálóba kerülő állatok – például a piac számára értéktelen halfajok – jelentős részét visszadobják a tengerbe, de már csak elpusztulva. Más állatok – delfinek, korallok, vízi madarak és tengeri teknősök – pedig azért lelik halálukat, mert belegabalyodnak a hálóba. A felboruló ökoszisztéma mindenre hatással van. A Föld oxigénkészletének eddig legalább a felét az óceánok termelték, ez a képességük azonban rohamosan csökken” – magyarázta dr. Rodics Katalin.

Tovább bővül a globális haltermelés a következő évtizedben. Annak ellenére, hogy a tenyésztett állomány korábbi robbanásszerű növekedése lassul és vadon élő halak halászata kiegyenlítődni látszik – olvasható az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) júliusi új jelentésében. A szervezet július elején közzétett kiadványa, A halászat és akvakultúra helyzete a világban (SOFIA) szerint 2030-ra a halászat és az akvakultúra összesített kibocsátása 201 millió tonnára nő majd. A prognosztizált érték 18%-kal haladja meg a jelenlegi 171 millió tonna termelési szintet. A jövőbeni növekedés azonban folyamatos fejlesztéseket igényel. Ezek magukba foglalják a halászati gazdálkodási rendszerek erősítését, a veszteségek és a hulladék mérséklését, illetve bizonyos problémák kezelését, mint az illegális halászat, a vizek szennyezése és az éghajlatváltozás. „Az ágazatban vannak még kihívások, ilyen például a nem fenntartható halászat arányának csökkentése,” – mondta a FAO főigazgatója, José Graziano da Silva.

Betonmedence helyett nád

A tengeri állatok ráadásul nagymértékben szennyezettek például nehézfémekkel, higannyal és arzénnal. „Amerikai partokon néhány éve radioaktív sugárzással szennyezett halakat fogtak ki, amelyek a fukusimai atomerőmű katasztrófájából származó radioaktivitással szennyeződtek. Tehát egyáltalán nem egészségesek a tengeri halak, és végképp nem egészségesebbek, mint a mi édesvízi halaink. Azok lehetnének, de sajnos ahhoz már túl szennyezettek a tengerek”.

Az édesvízi halakat – elsősorban pontyot, busát, afrikai harcsát és pisztrángot – Magyarországon olyan színvonalú halastavakban tenyésztik, amelyek közül több a Ramsari Egyezmény értelmében is védett vizes élőhelynek minősül. Általánosságban jellemző a hazai halastavakra, hogy nádasokkal körülvett, öntisztuló, számos védett fajnak, vonuló és vízi madárnak otthont adó élőhelyek. Ez közép-kelet-európai jellegzetesség, szemben a nyugaton jellemzőbb intenzív, betonmedencés haltenyésztéssel. A szlovákoknál is ilyenek voltak a halastavak, de már lényegesen kevesebb van belőlük. Sokan tönkrementek, mert az édesvízi halakra nem volt akkora kereslet – tudta meg a lap.

A természetes rendszerben többnyire nincs szükség mesterséges táplálékra, azaz hallisztekre. Az állatok is ellenállóbbak, nem kell őket gyógyszerezni sem – szemben az állattelepek gyakorlatával. Így a halak beltartalma is értékesebb, ráadásul a többi hazai termékhez hasonlóan a szállítási költségek és a környezeti terhelés is jóval kisebb a tengeri halakéhoz képest. A tógazdaságokban 2017-ben 21 208 tonna halat állítottak elő. A piaci halak közül a ponty éri el a legnagyobb arányt, de egyre nagyobb a kereslet a busa, az afrikai harcsa és a pisztráng iránt is.

Feldolgozva jobban szeretnénk

A rengeteg előny ellenére mégsincsenek tömve a hiperek és a piacok hazai hallal, pedig ma már a gasztronómia is kezd felzárkózni a területen, számtalan receptet találni az interneten is. „Ennek az egyik oka, hogy a tengeri halászatba öntött pénzből bőven jutott a feldolgozóipar kiépítésére és a marketingre. Szép dobozban, panírozva kaphatjuk meg a tonhalat és társait, ami sokkal kényelmesebb, mint nyersen, akár élve halat venni és azt feldolgozni otthon. Bár az utóbbi években kicsit javult a helyzet, de még mindig nehezen beszerezhető a hazai hal konyhakészen és tisztítva. Filézve többe kerül, mint a sertés- vagy a csirkehús. A feldolgozás támogatása sokat jelentene” – mondta dr. Rodics Katalin.

Az is gondja a szektornak, hogy a tógazdasági haltermelők jelentős része nem rendelkezik megfelelő mennyiségű és kapacitású haltárolóval. Ezért a lehalászás során a kifogott hal egy részét azonnal, feldolgozatlanul el kell adni. Tehát kiszolgáltatottá válnak a haltenyésztők a kereskedők felé, akik így megtehetik, hogy nyomott piaci áron veszik át a húst. A szezonális hazai halfogyasztásra is nehéz iparágat építeni. A magyarok éves halfogyasztásuk 40 százalékát karácsonykor eszik meg. Emellett az idősödő szakembergárda és az elavult infrastruktúra is problémát jelent az ágazatban, amely mindennek ellenére is produkált némi növekedést – írja a MAHAL legfrissebb, 2017-es jelentésében.

A hazai halastavak ökológiai jelentősége akkora, hogy a zöldek is az iparág mellé álltak, még ha nem is konfliktusmentes a haltenyésztők és a természetvédők viszonya: a védett állatok, így például a vidrák vagy a vízi madarak sokat lehalásznak az állományból.

„Úgy kell ezt megoldani, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. A természetvédelemnek be kellett látnia, hogy ezek a halastavak akkor maradnak fent, ha gazdaságilag is megéri ezeket fenntartani. Például Magyarországon dolgoztunk azon, hogy az egész Európában védett kormorán ezeken a halastavakon riasztható, szükség esetén gyéríthető legyen. Létszáma alapján nem szorul védelemre nálunk, miközben egy példány fél kiló halat is megeszik egy nap alatt, és évekig rengeteg volt belőlük. Meg kell találni az egyensúlyt, és úgy működőképessé tenni a rendszert, hogy megéljenek a halgazdálkodók, és az igazán veszélyeztetett fajoknak is megmaradjon az élőhelye. A folyamathoz nemcsak a haltenyésztőkre és a környezetvédőkre van szükség, hanem azokra is, akik elfogyasztják a halat” – magyarázta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace agrárkampány-felelőse.

Pontyban dobogósok vagyunk

A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) legfrissebb, 2016. évi adatai szerint az Európai Unió tagállamai közül hazánk a harmadik legnagyobb pontytermelő ország 13 ezer tonna mennyiséggel Csehország (21 ezer tonna) és Lengyelország (18,6 ezer tonna) után. Ezzel megelőzve Németországot (5,3 ezer tonna) a rangsorban. A tógazdaságban termelt ragadozó halak tekintetében pedig évek óta a második helyen állunk a tagállamok között. Az európai édesvízi haltermelésben Magyarország édesvízi akvakultúra-teljesítménye az összeurópai ágazat 20 százalékát teszi ki, ami jelentős eredmény – áll a MAHAL jelentésében.