Márciusban ismét megszervezték a Memória Cafét, melyen ezúttal hozzátartozók mesélték el személyes történeteiket a demencia által érintett hozzátartozójuk ápolásával kapcsolatban.

Hárman vállalták, hogy megosztják, ki hogyan élte meg, hogy hozzátartozója ebben a betegségben szenved. Mindhárom történet más volt, mégis tükrözték a demencia szakkönyvekben leírt tüneteit, lefolyását. Ez az a betegség egyébként, amelyik minden esetben máshogy zajlik le – árulta el Bátori Zsuzsa idősügyi szakértő, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ vezetője.

hirdetés

Az egyik férfi beteg továbbra is nyugodt maradt, a személyisége tehát nem változott meg a demencia hatására. A középstádiumban a menési kényszer nála is megjelent. Ahogy a hozzátartozó mesélte, időnként ez nagy nehézséget okoz, hogy mindig menni akar valamerre. Ezzel kapcsolatban azt mondta a szakértő, hogy nem szabad kifejezetten nemet mondani. A demens betegek esetében meg kell próbálni a gondolatmenetüket felvenni és a szükségleteiket, amennyire lehet, kielégíteni. Jó eséllyel pár percen belül elfelejti a beteg, merre is akart menni, ilyenkor elég egy hosszabb-rövidebb séta a friss levegőn, maga a tevékenység. Figyelemelterelést is lehet alkalmazni, javasolni egy-két olyan tevékenységet (például keresztrejtvényfejtést), ami rendszerint leköti a beteget.

Egy másik beteg esetében a humor volt a megfelelő eszköz a nehéz helyzetek kezelésére. Nála úgy jelentkezett a betegség, hogy egyszerű kérdésekre nem adekvát válaszokat adott – butaságokat beszélt. Ezekre a hozzátartozó próbált humorosan reagálni, így mindkettejüknek megkönnyítette a helyzetét. Alapvetően itt is személyiségtől függ, ki hogyan tudja legegyszerűbben feldolgozni a betegséget.

Az intézményi ellátásról, az otthoni ápolásról is sok szó esett. Többen kérdezték, mikor jön el az a pont, amikor már elkerülhetetlen az otthonba kerülés, az intézményi ápolás. Minden hozzátartozó a saját toleranciája, tűrőképessége, támogatói háttere alapján dönti ezt el, itt sincs két egyforma eset – emelte ki Bátori Zsuzsa. Az látszik a példákból, hogy a hozzátartozók sokkal toleránsabbak, mint akár arra szükség lenne. Sokkal tovább szeretnék, hogy az ápolt velük maradjon, mint amennyire valójában elbírják ezt. Sokan mentálisan és fizikailag is belebetegszenek az ellátási feladatokba.

A rendezvény végére maguk a hozzátartozók is pozitív élményként élték meg, hogy beszélhettek erről a betegségről. Egy olyan közegben tették meg, ahol hasonló problémákkal küzd mindenki. Éppen ezért a jövő havi rendezvényre is azt tervezik, hogy hozzátartozókat kérnek fel élményeik, problémáik megosztására.

A Bátori Zsuzsával készült teljes interjút itt meghallgathatják: