66 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomait őrzik a kövületek

kövületek Fotó: Robert DePalma

Gigászi aszteroida becsapódásának 66 millió éves nyomait őrzik azok a kövületek, melyeket Észak-Dakotában tártak fel – írta a BBC hírportálja.

Az égből záporozó kőtörmeléket találták meg azokban a hal- és fafosszíliákban, melyek feltárásáról az amerikai tudományos akadémia lapja (PNAS) aktuális számában közöltek tanulmányt a Kansasi Egyetem kutatói. Az üledékek arról is árulkodnak, hogy a kitört fákra és az elpusztult halakra víz is zúdult. Ez a Chicxulub nevű, 12 kilométer széles aszteroida becsapódása keltette tórengésből származott. A 66 millió évvel ezelőtti katasztrófához köthető az úgynevezett kréta-tercier kihalási esemény. Ekkor számos növény- és állatcsoport, köztük a dinoszauruszok is eltűntek a Földről.

hirdetés

Amikor a kisbolygó a mai Mexikói-öbölnél a Földnek ütközött, több milliárd tonna olvadt és gőzzé vált kőzet lökődött minden irányban az égbe és zuhant vissza a talajra akár több ezer kilométeres távolságban a becsapódástól. A becsapódás utáni legfeljebb néhány óra történéseiről árulkodnak a kövületek. Erről Robert DePalma, a Kansasi Egyetem munkatársa és kollégái számoltak be, akik a Tanis nevű ásatási helyen dolgoztak. A tanisi leletek azt a pillanatot őrzik, amikor a gyöngyszemnyi kődarabok visszazúdultak a talajra és útjukban mindent elpusztítottak. A megkövült halak kopoltyúiban megtalálták a becsapódás törmelékét, melyet a tó vizével együtt nyeltek le. A fák gyantájából megkövesedett borostyánkő is jól kivehetően őrzi a szemcséket.

Geokémikusok a leletek korát 65,76 millió évesre tették. Ez megfelel a világ más helyein talált hasonló törmelékek korával. Az üledék elhelyezkedéséből a tudósok megállapították, hogy a területre hatalmas víztömeg zúdult, ami – a távolság miatt – nem lehetett a becsapódás keltette tengeri szökőár. Hanem tórengés volt, melynek vízárja minden útjába eső dolgot felkapott és összekavarva dobta vissza őket úgy, ahogy a kutatók most feltárták. „Édesvízi halak, szárazföldi gerincesek, fák, ágak, tuskók, tengeri puhatestűek keverednek itt egymással egyetlen üledékrétegen belül. A cunaminak legalább 17 óra kellett volna, hogy a krátertől ideérjen. A rengéseknek azonban néhány tíz perc is elég volt” – számolt be az MTI.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

37 + = 45