Verstappen szerint a Mercedes dominancia nem jó a nézők számára

Verstappen Fotó: Kaiser Erika

Lewis Hamilton ugyan vitatott módon, de végül megnyerte a Kanadai Nagydíjat, ami azt jelenti, hogy az eddig megrendezett hét verseny mindegyikét valamelyik Mercedes pilóta nyerte meg. Ha a tavalyi szezont is nézzük, akkor zsinórban kilenc győzelmet számlál a brackleyi istálló. Max Verstappen szerint ez a fajta dominancia negatív hatással van a száguldó cirkusz nézettségi adataira.

A holland pilóta pályafutása leggkiegyensúlyozottabb szezonját futja idén. Rendszeresen ünnepel a dobogón, ha pedig nem, akkor folyamatosan értékes pontokat szerez csapatának. A montreáli ötödik helye volt az idei legrosszabb eredménye.

hirdetés

Verstappen idei Red Bullja nem elég jó ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Mercedes versenyzőivel, Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal, ami kifejezetten zavarja, ugyanis elmondása szerint a nézők számára eléggé idegesítő lehet a nézők számára.

„Sok mindent el lehet mondani a Mercedesekről, azonban ők a legerősebbek az idei szezonban is,” – idézi a hollandot a De Telegraaf. Ez egyáltalán nem jó a tv nézők számára. A Moto GP-t imádom nézni, ugyanis soha nem tudod megmondani előre, hogy ki fog nyerni. Sokkal közelebb vannak egymáshoz, ráadásul még a privát csapatoknak is van esélyük a győzelemre. Nagyszerű lenne, ha tudnánk valamit tanulni tőlük.”

Racingline.hu

Szóljon hozzá!

5 + 4 =