Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek

hallásjavító Illusztráció: Pixabay

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést – jelentették be az egyetem klinikai központjának (DEKK) keddi sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Rezes Szilárd, a DEKK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója elmondta: a műtét mérföldkő a klinika cochleáris implantációs programjában. A programot 2000-ben indítottak el, azóta számtalan vele született siket vagy nagyothalló gyerek kapott hallásjavításra alkalmas készüléket. A dániai Oticon Medical legújabb fejlesztésének köszönhetően a két gyerek olyan implantátumot kapott, amely a beszédet kiszűrő eszközzel akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé – hangsúlyozta. Az implantátumot egy másfél és egy három és fél éves gyerek mindkét fülébe ültették be.

hirdetés

Az igazgató kiemelte, a beültetés nélkül a súlyos hallásproblémával küzdő gyerekek egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának. A hallásjavító implantátum viszont lehetővé teszi, hogy a hallásfejlesztést követően beszédfejlesztésük is megtörténjen. Rezes Szilárd a műtéteket a varsói orvostudományi egyetem szakembereivel közösen hajtotta végre. Az egyetem klinikai központjában évente mintegy 25 cochleáris implantátum társadalombiztosítás által támogatott beültetésére van lehetőség.

Kazimierz Niemczyk, a varsói orvostudományi egyetem fül-orr-gégészeti klinikájának igazgatója hangsúlyozta: a piacon elérhető összes implantátum közül ebben az eszközben a legvékonyabb az elektróda. A fül mögötti processzor pedig a legkönnyebb. Így ennek a beültetése jár a legkisebb műtéti beavatkozással. Nuber Arnold, az Oticon Medical magyarországi ügyvezető igazgatója közölte: az implantátum alapanyaga cirkónium és titánium. Ezek tökéletes ellenállást biztosítanak a külső behatásokkal szemben – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

53 − 49 =