Látni és látszani 2019-ben is

látni és látszani

Két optika és három szerviz várja a közlekedőket Békéscsabán, Gyulán, Mezőberényben és Orosházán.

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. idén is elindította a „Látni és látszani” című akcióját. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora jelentősége van az éles látásnak és a láthatóságnak a közlekedésben, a közúti közlekedési balesetek megelőzésében.

hirdetés

A „Látni és látszani” kampány szervezői az akcióban résztvevő vállalkozások és cégek közreműködésével segíteni szeretnének a járművezetőknek abban, hogy felkészüljenek az őszi, téli közlekedésre. Ezekben a hónapokban többet kell éjszaka, illetve korlátozott látási viszonyok között közlekedni, sötétben, szürkületben, ködben vezetni, de havazás és eső miatt is gyakran jelentősen lecsökkenhet a látótávolság. Fontos, hogy a jármű vezetője jól lásson és a járműveken jól működjenek a világítások. Az akció ideje alatt, 2019. október 22-e és december 15-e között öt Békés megyei helyszínen várják díjmentes vizsgálatokkal a közlekedőket.

Békéscsabán és Orosházán egy-egy optikában lehet díjmentes látásvizsgálatra jelentkezni, míg Békéscsabán, Gyulán és Mezőberényben is van olyan autószerviz, ahol díjmentesen megvizsgálják a járművek fényszóróit, szélvédőjét, irányjelzőit. A vizsgálatokat végző vállalkozások, cégek száma az akció ideje alatt tovább bővülhet. Az optikák, szervizek elérhetőségei megtalálhatóak a kampány honlapján.

A közlekedésbiztonság javítása, a balesetek megelőzése közös érdek, minden közlekedőt érintő fontos cél. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ezért azt kéri, hogy aki teheti, vegyen részt az akcióban, használja ki a biztonságát szolgáló díjmentes lehetőségeket. Vizsgáltassa át járművét, ellenőriztesse látását és fogadja meg a szakemberek tanácsát!

Police.hu

hirdetés