Megnyílt Sárospatakon a Gubis vándorkiállítás

gubis Fotó: Sárospataki Galéria

Az elRENDeltetett című emléktárlatot 2018-ban valósította meg a Munkácsy Mihály Múzeum Gubis Mihály (Békéscsaba, 1948 – Mundelsheim, 2006) képzőművész születésének 70. évfordulójára. A kiállítás idén, 2019-ben három városban is vendégeskedett.

Jelen alkalom a harmadik (Dunaharaszti és Jászberény után) – megkoronázva az utat -, Sárospatakon került megrendezésre. Az 1994-ben alakult Patak Csoport, melynek tagja volt Gubis, azt az elméletet vallotta, hogy „a patak bárhol felbukkanhat”. Ezzel a hitvallással és persze rengeteg valós szállal kapcsolódva 2019. november 6-án a Sárospataki Galéria által működtetett Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György termében mutatta be Gubis műveit a Munkácsy Mihály Múzeum.

hirdetés

Bordás István intézményvezető köszöntő szavai után Ván Hajnalka, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze mesélt a kiállítás létrejöttéről. Majd a néhai kolléga és „csoporttárs”, a jelenleg Sárospatakon élő, neves feLugossy László képzőművész beszélt a közös évekről és idézte meg Gubis Mihály alakját. Az estre nagy számban érkeztek ismerői és sok fiatal, a nemzetközi hírű csabai művész alkotásaira rácsodálkozó vendég.

A tárlat 2019. december 20-ig látogatható.

Forrás: Munkácsy Mihály Múzeum

hirdetés