Az elmúlt időszakban Békés megyében – a korosabb bányatavakról érkezett visszajelzések alapján – idén a szokásosnál gyakrabban fordul elő a bányatavak színének megváltozása és az apró gázbuborékok felszínre jutása és a záptojáshoz hasonló szaghatás. A jelenség jellemzően évszakhoz és időjáráshoz köthető általános probléma, melynek okairól és lehetséges hatásairól dr. Gorda Sándor halgazdálkodási szakértő, a KHESZ Halgazdálkodási Bizottságának elnöke adott tájékoztatást.
A jelenség oka egyrészről a bányatavak mélyében lejátszódó szervesanyag bomlás során keletkező gázok felszínre jutása. Másrészt a víz színe esetében az egyes eltérő hőmérsékletű és így sűrűségű vagy fajsúlyú vízrétegek hőmérsékletének kiegyenlítődése. Vagy ahogy sokan hívják a víz „megfordulása”, ami az idei őszön különösen látványos és gyakran megfigyelhető jelenség volt. Ennek oka a szélsőséges időjárásban keresendő. Mivel a lehűlés nem folyamatos, hanem gyakran, 4-5 naponta, hetente váltják egymást a hideg és meleg periódusok. A frontok áthaladása rendszeresen erős széllel is párosul.
Régebben ez a jelenség évente mindösszesen 1-2 alkalommal fordult elő. Általában tavasszal a felmelegedés, és ősszel a lehűlés során. Nyáron az elhalt törmelék lesüllyed a tófenékre, és itt bomlásnak indul. Ősszel és tavasszal van olyan állapot, amikor a felszíni hőmérséklet megegyezik az alsóval és ilyenkor minden sűrűségkülönbség megszűnik. A víztömeg a szél hatására teljes egészében átforgatódik, így az alsó rétegben lévő lebegőanyag (elsősorban a kolloid méretű részecskék) a felszínre kerül. Ez zavarossá, opálossá teszi a vizet.
Fontos, vízminőséget befolyásoló tényező, hogy a tó átlagos vízmélysége, a vízszintingadozást is figyelembe véve, meghaladja a 4 métert. Mivel a tóvíz önszellőződését biztosító hő, az alsó bűzös réteg feláramlása is csak ilyen mélységek alól várható. Az elhaló növényzet gázai távoznak ilyenkor a vízből. A távozó gázok a kénhidrogén és a metán 7,0-es vagy ennél savasabb kémhatású. Míg a szabad-ammónia a lúgosabb, 9,0-es vagy magasabb pH esetén képződik. A szerves anyagok anaerob mikrobiális bomlása a tavak oxigénben szegény alsó hideg vízrétegében és főleg az üledékében megy végbe.
Az erjedés során a szerves anyagból először több lépésben alkoholok és szerves savak képződnek, amelyek további anaerob bontását a metánképző baktériumok végzik. A végtermék, a metán, amely önmagában véve nem káros a tavakban, káros viszont a metánképzéssel együtt járó kénhidrogén képződés melyet a metán magával visz a tóvízbet. A kén leggyakoribb alakja a vizekben a szulfát (SO4), melyből savas pH érték mellett képződik a szabad kénhidrogén (H2S), amely a halakra veszélyes sejtméreg.
A halakat a szabad kénhidrogén, fajtól, kortól, kondíciótól és egészségi állapottól függően eltérő koncentrációban képes megmérgezni. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy viszonylag alacsony koncentrációja (0,15-0,20 mg/l) már halálos a süllő és a busa esetében. Kicsit magasabb a keszegfélék és az amur küszöbértéke (0,20-0,25 mg/l), a ponty még elviseli a 0,30 mg/l-es koncentrációt és tömeges elhullása 0,4 mg/l-es értéknél következik be. Az ezüstkárász és a törpeharcsa 0,40-0,50 mg/l-es értékig marad életben. Ettől nagyobb koncentrációja viszont „mindent visz”, nem csak a halakat, hanem minden élő állati szervezetet.
Természetesen vannak eljárások és lehetőségek a tavaszi és őszi gázosodás kivédésére vagy az elhullás minimalizálására mind mechanikai mind pedig vegyi eszközökkel, de ahhoz, hogy ezek arányát, illetve a szükséges vegyi anyag fajtáját és annak mennyiségét meg lehessen határozni, először meg kell vizsgálni a tavon a kritikus területek helyét és becsült méretét (pl. 4 méternél mélyebb részek) és mindenképpen víz- és iszapminta elemzést kell végeztetni.
