Eldőlt, ki kapja 2020-ban az év rovara címet. Az ezüstös ősrovar, a selymes döglégy és a tavaszi álganéjtúró hármas mezőnyéből 2529 szavazattal végül ez utóbbi, a tavaszi álganéjtúró került ki győztesen. A Magyar Rovartani Társaság által kiírt szavazáson ezúttal három, a lebontás területén tevékenykedő rovarfaj közül lehetett választani.
A Föld rovarfajainak nagyobb része eleven növényekkel táplálkozik, de igen sok közöttük a ragadozó és az élősködő is. Van azonban egy csoport, amely talán még az előzőekénél is fontosabb, és fajszámuk is jelentős, százezres nagyságrendű. Ők tüntetik el más élőlények elhalt maradványait – a korhadt fát, a lehullott avart, a trágyát és a tetemeket. Ezekből az anyagokból folyamatosan óriási mennyiség keletkezik. Ez a lebontó rovarok nélkül, csak a baktériumokra és a gombákra hagyatkozva, szinte élhetetlenné tenné a Földet – olvasható a Magyar Rovartani Társaság oldalán.
A Társaság november elején hirdette meg a szavazást. A felhívásban elmagyarázták, milyen megfontolások vezették őket a verseny kiírásában, majd bemutatták a három jelöltet. Az idei szavazáson több mint ötezren vettek részt. Ezek közül 620-an szavaztak a selymes döglégyre (Lucilia sericata), 2105-en az ezüstös ősrovarra (Lepisma saccharina). 2529-en adták le voksukat az idei győztesre, a tavaszi álganéjtúróra (Trypocopris vernalis). A Magyar Rovartani Társaság által összesített statisztikák szerint a szavazatok folyamatosan érkeztek. De időről időre egy-egy, a közösségi médiában való megosztás vagy ismeretterjesztő, a szavazásra buzdító online cikk megjelenése sokat lendített a szavazókedven.
A tavaszi álganéjtúró csaknem egész Európában előfordul, kivéve Izlandot, a Skandináv-félsziget északi részét és az Ibériai-félsziget déli részét. Keleten megtalálható a Kaukázusban, Kis-Ázsiában és Iránban is. Magyarországon a hegységekben és a dombvidékeken sokfelé megtalálható. A fátlan alföldi pusztaságokról hiányzik. Elsősorban a meleg, napsütötte élőhelyeket kedveli. Zárt, kissé cserjésedő lösz-, mészkő- és dolomitgyepekben, karsztbokorerdőkben, melegkedvelő tölgyesekben, ligetes cseres-tölgyesekben bukkanhatunk rá. De a teljesen nyílt, kopár helyeket kerüli. Többnyire hiányzik a zárt lombkoronájú, hűvös és árnyas erdőkből, völgyaljakból és a hegyek magasabb régióiból. Ilyen helyeken az erdei álganéjtúró veszi át a helyét, amellyel azért kismértékben átfedhet az élőhelye.
Az álganéjtúrók és a valódi ganéjtúrók a gerincesek, leginkább a patások ürülékének legfőbb lebontói. Rajtuk kívül szinte csak legyek végzik ezt a munkát. Könnyű elképzelni, mi lenne a legelőkön nélkülük. A tavaszi álganéjtúró, bár főleg trágyával táplálkozik, nem válogatós. Annak hiányában beéri gombákkal, tetemekkel, sőt akár a bomló, nedves avarral is.
A Magyar Rovartani Társaság figyelmeztetett rá, hogy bár a tavaszi álganéjtúró nem ritka Magyarországon, és élőhelyeinek jelentős része védett területekre esik, így nem is számít veszélyeztetettnek, sem védett fajnak. Amíg természetes élőhelyeit sikerül megőrizni, addig maga is biztonságban van, és a hazai erdők túltartott vadállománya még talán hasznára is válik. Más kérdés, hogy ha a területhasználat változása vagy a helytelen gazdálkodás tönkreteszi a számára alkalmas erdőket és gyepeket, akkor ő sem marad fenn.
Forrás: Agrárszektor
