Nébih: Országszerte zártan kell tartani a baromfit

zártan, bács, madárinfluenza Illusztráció: Pixabay

Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége. Ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata.

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, ami az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. A határozat tartalmazza a zártan tartáshoz használt építmények – víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik telepítési sűrűségnek megfelelő – minimum alapterületét is.

Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.

A határozatok elérhetőek az Agrárminisztérium és a Nébih honlapján.

Forrás: Nébih


Kövessen minket Facebookon!