A trianoni évforduló alkalmából készíti újabb panorámaképét Corvus-Kora Róbert

A panoráma festmény tervezésekor / Fotó: Corvus-Kora Róbert / Facebook

Immáron nyolcadik panorámafestményén dolgozik Corvus-Kora Róbert lőkösházi festőművész. A Hajótörés című alkotást a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából készíti.

A művész elmondta, hogy az előkészületeket 2018 telén kezdte, egyre nagyobb rajzokat, kétszer egyméteres olaj- és szénvázlatokat készített. Tavaly nyáron volt a modellfotózás Szanazugban, ahol 1200 fotó készült. „Például olyanok is, hogy miként reagál az ember, ha a szemébe csapódnak a hullámok”. Miként előző alkotásainál, most is sokat olvasott a témáról, a Trianonhoz vezető előzményekről. Úgy véli, csak úgy lehet visszaadni bármilyen eseményt a festészet nyelvén, ha az ember „teljesen képben van” a történelemben.

hirdetés

A 4,5-szer 9 méteres festmény azt ábrázolja, ahogy a háborgó tenger ötfelé szakít egy bárkát. Az alkotáson a hajófenék a tépett vitorlával a Trianon utáni Magyarországot jelképezi. A bárkáról az emberekkel együtt leszakadt részek Erdélyt, a Felvidéket, a Délvidéket és az Őrvidéket érzékeltetik. Az egymásért nyúló, de egymást el nem érő kezek a szakadást ábrázolják – fogalmazott Corvus-Kora Róbert.

hirdetés
trianon festmény
A panorámafestmény 90%-os állapota / Fotó: Corvus-Kora Róbert / Facebook

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban, kijelölve azzal Magyarország új határait is. Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává. Corvus-Kora Róbert már hat nagyméretű panorámaképet festett. 1996-ban, a magyar millecentenáriumra készült el a Honfoglaló magyarok, 2000-ben az István megkoronázása, 2008-ban a Királyválasztás, 2011-ben a Holokauszt, 2013-ban a Periklész kora, két évre rá pedig az Imperium Romanum. 2017-ben húsvétra készítette el a Jézus szenvedéstörténetét ábrázoló Golgotát.

Utóbbi festmény jelenleg a békéscsabai katolikus székesegyházban látható, míg az István megkoronázása szintén a békési megyeszékhelyen, az adóhivatal aulájában. A Holokauszt Nagyváradon, a zsidó hitközség zsinagógájában tekinthető meg. Az alkotó tervei között szerepel, hogy 2023-2024-re Attila legendájával foglalkozzon, a tizedik, egyben utolsó panorámafestménye pedig a jövő generációnak szólna, az erőszak, a korrupció ellen emelné fel hangját; ez valószínűleg 2026-2027-ben készülhet el.

Corvus-Kora Róbert elmondta: szeretné, ha a jövőben panorámaképei egy nagy, csaknem ezer négyzetméteres körteremben lennének kiállítva Lőkösházán, Gyulán vagy Békéscsabán. Novodomszki Pál építészmérnök elkészítette a tervet, a megvalósításhoz állami vagy egyéb támogatás szükséges – közölte.

MTI