Rendőrség: Közlekedjünk fokozott figyelemmel!

csúszós út, köd Fotó: Police.hu

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet. Többfelé, több hullámban alakul ki eső, zápor, északkeleten, valamint késő délután nyugaton, délnyugaton a hegyekben havas eső, hó is előfordulhat. Délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Több megyét érintően ónos eső is előfordulhat.

hirdetés

Az utakon ezért mindenkit fokozott óvatosságra és a szokásosnál körültekintőbb közlekedésre intünk – olvasható a police.hu-n.

Ködben, csapadékos időben kiemelten fontos a helyes világításhasználat. Rossz látási viszonyok között a nappali menetfény sok esetben kevés a jó látáshoz és a láthatósághoz.

A ködlámpa nagy ködben, esőben, hóesésben hasznos, mert javítja a láthatóságot, viszont amint javulnak a látási viszonyok, le kell kapcsolni, mert nagyon zavarja a mögöttes forgalmat, és erős fénye miatt megtévesztő, összekeverhető a féklámpával. Ez a hátsó ködzárófényre is igaz. Ennek fényereje nagyobb, mint a helyzetjelző lámpáé, ezért is észlelhető nagyobb távolságból.

Csúszós úton a gépjárművezetőknek számolnia kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás is nagyobb óvatosságot követel. Amennyiben az autó fara elkezd oldalra enyhén kitörni, finom ellenirányú kormánymozdulattal korrigáljuk!

Téli úton kerülni kell az előzést, és elővigyázatosan, lassítva kell elvégezni a kikerülést, nem a szárazutas rutinsebességgel! Csúszós útszakaszokhoz közelítve vegyünk vissza a tempóból! Ha baj van, és az autó megcsúszik, semmiképp sem a satufék a megoldás. Érdemesebb nagyobb követési távolságot tartani, hogy legyen időnk reagálni a kialakuló helyzetre, akár arra, hogy fékezve blokkol a kerék! Használjuk a motorféket, üresben lehetőleg ne guruljunk, motorfékkel lassítva kisebb az esély a kerék blokkolására! Hamar váltsunk fel kéziváltós autóban, hogy a keréknek kisebb esélye legyen az elkaparásra! Az automata váltót tegyük téli állásba!

További hasznos tanácsok a téli közlekedéssel kapcsolatban az ORFK-OBB honlapján.

hirdetés