Elszálltak az árak a sertéspiacon, és ez a brutális drágulás még csak a kezdet

sertéshús, hús, bírságot Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban a sertéshús ára, a Magyar Nemzet szombati számának nyilatkozó áruházláncok szerint már a keresleten is meglátszik a drágulás hatása.

hirdetés

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, az elmúlt egy év alatt átlagosan 25-30%-kal emelték a beszállítók a sertéstőkehús árát. Bár a vásárlók jellemzően ennél valamivel szerényebb áremelkedéssel találkozhatnak az áruház húspultjaiban, így is visszaesett a kereslet. Fodor Attila hozzátette, hogy a sertéshúsból sok helyen 20%-kal kevesebbet adnak el üzleteik.

hirdetés

Hasonló tendenciákról számolt be Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője is. Az áruházlánc tapasztalatai szerint a visszaesés leginkább a sertéskarajnál érhető tetten. Az Aldi sajtóosztálya szintén növekvő árakról számolt be, a diszkontlánc ugyanakkor éves összevetésben nem tapasztalt visszaesést a forgalomban.

Adorján Abigél, az Auchan Magyarország kommunikációs menedzsere szerint a sertéshús keresletét több összetevő határozza meg. Évről évre azt tapasztalják, hogy egyre kevesebben főznek otthon, így az otthon elkészített húsételek aránya is csökken. Kiemelte, hogy a sertésárak emelkedése nem hazai jelenség, az afrikai sertéspestis okozta károk miatt az egész Európai Unióban az egekbe szöktek az árak. Ennek legfőbb oka, hogy Kínában a betegség miatt több száz millió sertést kellett levágni, az ott keletkezett hiányt pedig elsősorban uniós húsáruval igyekeznek pótolni. A magyar sertéshús iránti keresletet, és így az árakat az is növeli, hogy a szomszédos Romániában szintén nagy pusztítást végzett a kór. A kényszervágások miatt importra szorul az ország.

Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a lapnak elmondta, az árak emelkedése valóban nagymértékű volt az elmúlt időszakban, ugyanakkor nem átmeneti drágulásról van szó, például a kínai kereslet továbbra is tartja magát. A kereskedelmi forgalom visszaesése azonban meglátása szerint részben a januári megcsappant fogyasztás számlájára írható.

Év végén mindenki kiköltekezett, a háztartások érthető módon januárban visszafogják a költéseiket, így húsból is jóval kevesebb kerül a kosarakba. Azt azonban csak néhány hét múlva lehet majd megmondani, hogy a keresletet az árak emelkedése vagy a természetes közgazdaságtani folyamatok fogták-e vissza – mondta Menczel Lászlóné.

MTI

hirdetés