Otthonában támadt rá egy nő és egy férfi egy idős asszonyra Körösladányban. A gyanúsítottak letartóztatásban vannak, a rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Bántalmaztak és kiraboltak egy idős asszonyt 2018. november 13-án, Körösladányban. Egy nő és egy férfi ment be a házába, pénzt követeltek tőle. A nő a ház udvarán talált vascsővel először fejen ütötte, majd a kezét és a hátát is ütötte, fellökte őt. Mikor a földön volt, bele is rúgott. Aztán a ház folyosóján magára hagyták a sérült nőt és átkutatták a helyiségeket. Többek között pénzt, ékszereket vittek el. Mielőtt távoztak, a nő összekötözte az idős asszony lábait, karjait, bekötötte a száját.
A bántalmazott, kirabolt asszony ezeket a kötéseket le tudta venni magáról, de segítséget nem tudott kérni. Másnap délelőtt a szomszédai keresték, és mivel nem nyitott ajtót, hívták a gondozóját. A szomszédok és a gondozó találtak rá a földön fekvő, életveszélyes állapotba került asszonyra. Támadóit a rendőrök rövid idő alatt azonosították és 2018. november 15-én őrizetbe vették. A most 24 éves körösladányi P. Zsolt és a 46 éves, szintén körösladányi B. Mária letartóztatásban vannak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfit rablás és életveszélyt okozó testi sértés, a nőt rablás és emberölés kísérlet bűntettek elkövetésével gyanúsítja.
A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. február 6-án továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.
Police.hu