Baji Balázs: Edzőimmel mindent megteszünk azért, hogy visszatérhessek

baji, madridi MTI Fotó: Bodnár Boglárka (archív)

Éppen egy éve érkezett a hír, hogy edzésen szenvedett sérülést dr. Baji Balázs békéscsabai születésű atléta. Emiatt nem léphetett már pályára a tavalyi fedettpályás szezon hátralévő versenyein. A legfrissebb hírek szerint pedig hamarosan ismét rajthoz állhat.

hirdetés

Elmúlt a január, de Baji Balázst még nem láttuk versenyezni, pedig szó volt arról, hogy esetleg már fedett pályán visszatér tavalyi súlyos sérülése után. Január 22-én jó hír érkezett róla: megkapta a versenyengedélyét a sportkórházban. Ahogy a világbajnoki bronzérmes fogalmazott, attól a naptól „orvosilag hivatalosan is versenyképes” állapotban van. De tőle magától is érkezett gyors helyzetjelentés, hogy jelen állás szerint mikorra várható a visszatérése.

hirdetés
Azt tudjuk, hogy idén nem lesz fedettpályás világbajnokság, de azt még nem, hogy Baji Balázs versenyez-e télen. Versenyez?

A fedett világbajnokság valószínűleg eleve nem érintett volna engem, úgyhogy azon kevesek közé tartozom, ha nem az egyetlen vagyok, akinek a világverseny eltolása talán inkább jó hírnek számított. Ettől függetlenül sajnálom mindazokat, akiknek így kissé súlytalanná vált az idei fedett szezon, és nem tudják majd remek formájukat megmutatni a világraszóló porondon. Az őszi és téli alapozó munkám nagyon szépen alakult, szinte várakozások feletti ütemben fejlődtem, de sajnos december végétől kellemetlen csonthártyagyulladás akasztotta meg a szép folyamatot, és bő egy hónapos kényszerpályára parancsolt. Szerencsére a gyulladást sikerült kezelni, és most edzőimmel, ifj. Tomhauser Istvánnal és Kiss Dániellel próbáljuk úgy felépíteni a formámat, hogy a fedettpályás országos bajnokságon rajthoz tudjak állni. Még biztosra ezt nem állíthatom, de mindent megteszünk azért, hogy a második műtétemet követő egy éven belül visszatérhessek.

Ez a csonthártyagyulladás áll bármilyen összefüggésben a tavalyi, két műtétet is követelő sérüléseddel?

Nagy valószínűséggel igen. Hosszú időn át kellett teljesen tehermentesítenem főleg a bal lábamat, és természetesen elszokott a testem a komoly edzésmunkától, így amikor fokozódott a terhelés, sajnos nem bírta a szervezetem. Azt nem mondanám, hogy teljesen a nulláról kellett kezdenem a felépülést, de nagyon sok munkámba teltek a legapróbb lépések is, és ez a munka a mai napig nem ért még véget.

Elismerésre méltó a türelmed, de tízes skálán egytől tízig mennyire hiányzik már a versenyzés?

100!

Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség

hirdetés