Gyógyultnak nyilvánítottak és hazabocsátották egy németországi fertőzöttet

Gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották a kórházi karanténból csütörtökön az új típusú koronavírus 16 ismert németországi fertőzöttjének egyikét.

A bajoroszági tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a páciens a hazabocsátás valamennyi feltételének megfelelt, a többször megismételt vizsgálatok alapján egészséges, a kórokozó nincs már jelen a szervezetében. A páciens így eltávozhatott a München Schwabing nevű negyedében működő klinikáról, ahol további nyolc fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt. Állapotuk stabil, belátható időn belül ők is hazatérhetnek – áll a közleményben.

hirdetés

A németországi esetek Bajorországra koncentrálódnak. A nyolc müncheni mellett további öt fertőzött él a tartományban, őket a Traunstein járásbeli Trostbergben ápolják. Az esetek mind összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. A fertőzöttek cég munkatársai vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a vállalat székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. Az ismert fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 60 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1300-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg.

MTI