Farsangi bál került megrendezésre Újkígyóson

farsang Újkígyóson Fotó: Körös Hírcentrum

Évek óta megrendezésre kerül a hagyományosnak számító farsangi bált Újkígyóson, a Széchenyi István Általános Iskolában.

Minden évben először az alsó- majd a felső tagozatosok öltöznek be, mutatják meg közös produkciójukat, emellett felvonulnak az egyéni jelmezes versenyzők is. Újításként idén sor került a vizes palack challenge-re.

hirdetés

Kiváló közösségépítő tevékenységnek tartják az ilyen vidám rendezvényeket, s ezeken rendszerint az osztályfőnökök is fellépnek. Sok hasonló vidám rendezvényük van, ilyen például a Szüreti Nap is. Olyankor a diákok még az őszi termésekből, sütőtökből szobrokat készítenek, amit aztán díjazni szoktak.

A farsangi bálon a tantestületből minden osztályfőnök részt vett, a diákönkormányzat vezetője és a pedagógusok is felléptek egy tánccal. Az édesanyák, édesapák is remekül szórakoztak. Itt meg kell említeni, hogy nagyon jól működik a szülők képviselőtestülete az iskolában. A szülők nem csak az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken vesznek rész, de örömmel segítenek például a hulladékgyűjtésben, az év végi jutalmazásban is. Ebbe hatalmas nevelőerő rejlik és ettől ilyen családias a légkör az iskolában.

1952 óta működik az intézmény, amihez hozzátartozik egy tornacsarnok is, amely 1992-ben épült. Mindenféle sport jelen van az iskola történelmében, melyek közül kiemelkedik a kézilabda, a kick-boksz és az úszás. Álmuk egy tanuszoda, hogy a diákoknak ne kelljen ezért másik városba elutazniuk.