A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a kiskorú sértetteknek minél kevesebbszer kelljen a korábbi traumákat ismételten átélniük.
Az áldozatok világnapja február 22. Ilyenkor számos szervezet és intézmény fókuszál azokra az emberekre, akik valamilyen bűncselekményt átéltek. A legszörnyűbb, amikor az áldozatok gyerekek. A rendőrség azonban nemcsak ilyenkor fordít kiemelt figyelmet rájuk, hanem az év minden napján.
Ez is érdekelheti
Elkötött egy traktort, azzal ment haza Kevermesről KétegyházáraA büntetőeljárás során csak akkor hallgatható ki egy gyermek, ha vallomása nem pótolható, míg ismételt kihallgatását kivételesen indokolt esetben lehet megtenni. Ezzel minimálisra csökkenthető a trauma újbóli átélése. A kihallgatásról videófelvételt készítenek, ami később az ismételt kihallgatást helyettesíti, és a bírósági eljárásban is felhasználható. Mindezt gyermekbarát kihallgatóhelyiségekben teszik, nyugodt, biztonságos környezetet teremtve.
Szexuális visszaélés esetén a 14 év alatti sértettet csak vele azonos nemű nyomozó hallgathatja ki. Ha elengedhetetlen újból beszélni a gyerekkel, azt ugyanaz a rendőr teszi. Az ilyen ügyekkel foglalkozóknak szakértők tartanak rendszeresen tréningeket, hogy elsajátíthassák és gyakorolhassák a gyermekek lélektanára felépített interjútechnikát.
A rendőrség része a gyermekvédelmi jelzőrendszernek. Együttműködik és közvetlen kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokkal. Szorgalmaz, illetve támogat minden olyan kezdeményezést, amely arra törekszik, hogy a gyerekeket minél kevesebb negatív hatás érje a büntetőeljárások során – írja a police.hu.