Békéscsabai épületek költöztek a múzeum falai közé

Csabai, épületek Fotó: Körös Hírcentrum

A közelmúltban Egyszer volt, sosem volt – Békéscsabai épületek címmel nyílt új időszaki kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A részletekről Szakál Veronika történész muzeológust, a tárlat kurátorát kérdeztük a Körös Hírcentrum stúdiójában.

hirdetés

Szakál Veronika és Dénes Attila, a Csabai házak almanachja című könyv szerzője közösen találták ki, hogy jó lenne egy olyan kiállítást megvalósítani, ami megmutatja az érdekesebb már nem látható vagy soha el nem készült békéscsabai épületeket. A könyvvel kapcsolatban korábban készült anyagunkat ide kattintva érhetik el. A kiállítás színesebb, mint Attila blogja vagy a megjelent könyv abban az értelemben, hogy bemutat olyan házakat is, amelyek egyik másikban sem szerepelnek.

Számos különlgesség látható a tárlaton. Néhány alaprajzot például a grafikus kollégák segítségével sikerült 3D-s formába önteni. Ezekből egy 3D-s animáció készült, ezáltal be tudják mutatni, hogy a városon belül hol épültek volna fel ezek és milyen városképe lenne ezekkel együtt Békéscsabának. Emellett 3D nyomtatással készült makettekkel is kiegészült a tárlat, ez is újdonságnak számít a múzeumban. Valamint egy térkép segítségével is bemutatják, az egyes épületek hol kaptak volna helyet.

Az egyik érdekesség talán, hogy miután Jaminában elpusztult a katolikus templom, terveztek egy újat. A falak még ma is állnak, de ma már rendelőintézet működik ott. Ezáltal ez a templom is egyszer volt, sosem volt. A kiállítás címe is utal a épületek kétféle bemutatására.

A kiállítás május 10-ig látható. Terveznek szakmai tárlatvezetéseket, előadásokat is a témához kapcsolódóan.

A Szakál Veronikával készült interjút itt meghallgathatják:

hirdetés