Országos tisztifőorvos: a következő napokban a több százat is elérheti a fertőzöttek száma

Müller Cecília

A következő napokban több száz új koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon – közölte az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: továbbra is terjed a vírus, annak mértéke megfelel annak, amire számítottak. A következő napokban ezért megtöbbszöröződhet a fertőzések száma. Egy ember általában két-három másiknak adja át a fertőzést – tette hozzá.

hirdetés

Elmondta azt is, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először. Hangsúlyozta: ezzel lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kipróbálására. A kórokozót Kiss Zoltán virológus vezetésével sikerült izolálni, a vírust hazai és külföldi kutatók számára élő és nem élő változatban is rendelkezésre bocsátják.

Az izoláció a vírus működésének jobb megismerésére is lehetőséget ad – mutatott rá. Felidézte: kutatóik nagy tapasztalatokkal rendelkeznek a jelenlegi vírus korábbi elődeiről is. Elkezdtek tesztelni egy vírusellenes szert is – mondta. Minden erőnkkel és tudásunkkal annak a kutatócsoportnak a rendelkezésére állunk, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a napokban felállított – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nehéz megválaszolni mikor lehet ebből a sikerből védőoltatás, ezt a kutatók jobban tudják, egy új védőoltás kifejlesztése sokszor egy-két évig is eltarthat, de ez a siker óriási előrelépést jelent.

MTI