Virológus: legalább egy év szükséges a vakcina kifejlesztéséhez

labor, orvos, rákellenes Fotó: Pixabay

A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez – mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

hirdetés

Kiss Gábor közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha több ezres populáción eredményes a tesztelése. Ugyanakkor a vírus izolációja azért jelentős eredmény, mert csak akkor kezdődhet meg a vírus ellen hatásos szer kifejlesztése, ha a “kezünkben van a vírus” – fogalmazott a kutató.

Elmondta: az izoláció során a fertőzöttektől vett mintákat olyan sejtekkel “hozták össze”, amelyekhez kötődni tudott, beléjük tudott jutni a kórokozó, és azokban sokszorosítani tudta magát. Mindennek nyomán olyan mennyiségben tudták előállítani a vírust, ami lehetővé teszi a kutatását, vagyis meg tudják osztani a tudományos közösséggel – ismertette a folyamatot Kis Gábor. (MTI)

 

hirdetés