Ukrajnában kötelező lesz a hazatérők elszigetelése

Olaszország, vuhanban, Ukrajnában, bolt, koronavírus, maszk Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kötelezővé teszik a karantént Ukrajnában a koronavírus-járvány miatt a március 28. óta hazatérő állampolgároknak. Ez eddig csak önként vállalt kötelezettség volt. Az orosz kormányfő a moszkvaihoz hasonló kijárási korlátozás bevezetését javasolta a többi régiónak is.

Az Ukrajnába hazatérők elszigetelésére tett javaslatról Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter a Telegram üzenetküldő csatornán azt közölte, hogy erről a kormány vasárnap este már döntést is hozott. Az ukrán parlament ezt várhatóan még a hétfő délutánra meghirdetett rendkívüli plenáris ülésén jogszabályba foglalja. Vasárnap estig csaknem 144,7 ezer ukrán tért haza külföldről a külügyminisztérium segítségével az új koronavírus okozta világjárvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések óta. Azaz bő két hét alatt – írta hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál a külügyi tárca legfrissebb adataira hivatkozva. Közben Ukrajnában hétfőre egy nap alatt kettővel emelkedett az új koronavírus halálos áldozatainak száma. Összesen 11-re, az igazolt fertőzötteké pedig 62 esettel 480-ra. A betegségből eddig hatan gyógyultak fel.

Vasárnap esti üzenetében Volodomir Zelenszkij ukrán államfő sürgette a parlamentet, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésre irányuló intézkedések mellett még hétfőn tárgyalja tovább a pénzintézetekről és a termőföldeladási moratórium feloldásáról szóló törvényjavaslatokat is. Ezek elfogadásától függ ugyanis az, hogy Ukrajna megkapja az előirányzott hiteleket a Nemzetközi Valutalaptól (IMF), a Világbanktól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Zelenszkij szavai szerint legalább 10 milliárd dollárról van szó. Ez elengedhetetlen lesz a koronavírus miatt keletkező válság leküzdésére, és amely nélkül az ország akár csődbe is mehet.

Kiemelte, hogy ha rendben folytatódik az együttműködés az IMF-fel. Ukrajna két milliárd dollár gyorshitelt kap fél éven belül a valutaalaptól. Dmitro Razumkov, a törvényhozás elnöke viszont vasárnap este még arról tájékoztatott, hogy az említett két törvényjavaslat nem szerepel a parlament hétfői napirendjén. A kabinet módosította a 2020-as állami költségvetési prognózisában a munkanélküliség várható alakulását a korábbi 8,4-ról 9,4 százalékra. A GDP alakulását pedig 3,9 százalékos esésre korrigálta az előre jelzett 3,7 százalékos növekedés helyett.

Oroszországban is a kijárási korlátozást javasolják

Az Oroszországban hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 302-vel nőtt és elérte az 1836 főt. Moszkvában a növekmény 212 fős, itt 1226 fertőzöttet tartanak számon. A halottak száma 9, a gyógyultaké 66. Az egészségügyi minisztérium szerint 32 Covid-19-beteg állapota súlyos. Az orosz fővárosban és Moszkva megyében bevezetett kijárási korlátozáshoz hasonló intézkedések bevezetését javasolta a többi orosz régió vezetőinek is Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a helyetteseivel folytatott tanácskozáson.

Moszkva és Moszkva megye lakosai számára kötelező házi karantént rendeltek el hétfőtől határozatlan időre. Az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat. Az orosz főváros és környéke lakóit arra kötelezték, hogy az utcán, az üzletekben, – a taxik kivételével – a tömegközlekedési eszközökön és más nyilvános helyeken legalább másfél méteres távolságot tartsanak egymástól.

Vlagyimir Putyin elnök a március 28-tól április 5-i terjedő időszakra az egész országra kiterjedő kényszerszabadságot rendelt el. Oroszország, amely a külföldön rekedt állampolgárait hazaszállító repülőgépek kivételével megszüntette a külföldi légi utasszállítást, hétfőtől lezárta szárazföldi határait. Sajtóértesülések szerint a kormány fontolóra vette a belföldi régiók közötti közlekedés korlátozását is – írja az MTI.


Kövessen minket Facebookon!