Farkas Örs: a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak

maradj otthon, koronavírus Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet. Ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak – mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

A szóvivő elmondta, ha az Operatív Törzs úgy ítéli meg, hogy a terjedés felgyorsult, akkor további szigorítások várhatók. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az eddig bevezetett intézkedések – mint a kijárási korlátozás -, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Így az ellátórendszer megfelelően tudja kezelni a helyzetet.

hirdetés

A szóvivő beszélt arról is, hogy megváltoztak a koronavírus-járványt érintő hivatalos adatok. Így már közlik a fertőzésben elhunytak nemét, korát és krónikus betegségeit is, valamint a fertőzöttek területi eloszlását. A pontosabb adatok azért fontosak, hogy mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy megismerje, kik a leginkább veszélyeztetettek. A legutóbbi 20 haláleset azt támasztotta alá, hogy a 65 év felettiek számára különösen veszélyes a vírus. Továbbá azok számára is, akik valamilyen alapbetegséggel küzdenek – mutatott rá.

A megyei adatokat előzőleg azért nem közölték, mert az eddigi – olasz és norvég – példák alapján, a járvány kezdeti szakaszában ez csak lassította volna a védekezést. Hozzátette, a vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet. Ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak és minimálisra csökkentik a személyes találkozások számát. Farkas Örs kitért arra is, a „Brüsszeli bürokraták” számára a koronavírus-járvány idején is a jogállamiság kérdése van a középpontban. Miközben egyetlen tagállamnak sem nyújtottak konkrét, anyagi támogatást. Az ellenzék részéről ismételgetett 2000 milliárd forintnyi támogatás – a szóvivő szerint – egy teljes félreértés. Mert ez valójában nulla forintnyi többlettámogatást jelent Magyarországnak.

Kifejtette, az Európai Unió olyan összeget ajánlott fel Magyarország számára a védekezéshez, amelyet az ország már régen – az elmúlt hétéves költségvetés során – elköltött vagy lekötött – fogalmazott. Az ellenzéki viselkedésről azt mondta, elképesztő felelőtlenségnek tartja, hiszen a legutóbbi akciójuk is csak veszélyeztette a védekezést, így egy héttel később dönthetett csak az Országgyűlés a koronavírus-törvényről. A kormány gazdasági intézkedéseiről elmondta, azok azt a célt szolgálják, hogy mindenki, aki nehéz helyzetbe került, át tudja vészelni ezt az időszakot – írja az MTI.

hirdetés