Letartóztattak egy férfit, aki buszsofőrre támadt csavarhúzóval

busz, közlekedés, volánbusz Fotó: Pixabay

Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

hirdetés

Közleményük szerint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság nem véglegesen, egy hónapra rendelte el, és a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte meg.

hirdetés

A gyanú szerint a férfi kedden egy BKV-járaton hangosan szidalmazta a buszsofőrt, majd csavarhúzóval megfenyegette, hogy megöli. A sofőr a busszal az egyik kerületi rendőrkapitányságnál állt meg.

A férfit azzal is gyanúsítják, hogy március 16-án egy pékségben és egy elektronikai üzletben is hangosan szidalmazta és csavarhúzóval fenyegette az eladókat. A pékség eladóját megrúgta, az elektronikai üzlet dolgozói felé pedig szúró mozdulatokat tett a csavarhúzóval.

A férfi ellen – aki büntetlen előéletű és elmondása szerint pszichiátriai kezelés alatt áll – egy február 12-ei garázdaság miatt büntetőeljárás folyik. A bíróság minderre tekintettel megállapította, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint a férfi személyi körülményei, a vélhetően a betegségéből fakadó kiszámíthatatlan viselkedése és az eljárás során tanúsított magatartása kizárja bűnügyi felügyelet alkalmazását. (MTI)

 

hirdetés