Naponta fertőtlenítik a forgalmasabb sarkadi közterületeket és az utcabútorokat

sarkadi Fotó: Sarkad Város hivatalos oldala

Március elején hazánkat is elérte a koronavírus-járvány. Ebben a helyzetben a sarkadi önkormányzat egyrészt maximálisan együttműködik az illetékes állami szervekkel a lakosság egészségi állapotának megőrzése érdekében, másrészt egy sor döntéssel, intézkedéssel igyekszik a járvány sarkadi felfutását meggátolni.

hirdetés

A koronavírus-járvány megelőzése, valamint a járvány kibontakozásának meggátolása érdekében hozott önkormányzati és intézményi intézkedések kapcsán dr. Mokán István polgármester kifejtette, hogy az újabb és újabb intézkedésekről a helyi médiafelületeken folyamatosan beszámol a városvezetés.

hirdetés

Az intézkedések kapcsán ki kell hangsúlyozni, hogy a segítséget kérő idős sarkadi polgárok ellátása folyamatos. Ennek köszönhetően az idősek otthonukban maradva minimálisra tudják csökkenteni a társadalmi érintkezést. Ezzel pedig jelentős lépéseket tesznek a koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében. Továbbá elindult a fogyatékkal élők számára is az idősek ellátásához hasonlító önkormányzati segítségnyújtás.

A gyermekek közétkeztetésének átszervezése is megtörtént. Mivel a bölcsődében és az óvodákban rendkívüli szünet, az általános- és a középiskolákban tantermen kívüli, digitális munkarend került elrendelésre. Lassan három hete a város négy pontján veheti át a meleg, előre csomagolt ebédet az igénylő mintegy 300 sarkadi gyermek.

Szintén a fontos döntések közé tartozik a társas érintkezések számának csökkentése érdekében, hogy a Városgazdálkodási Iroda a város valamennyi játszóterét és a sportparkot is bezárta. Azokat látogatni nem lehet. A városi piac működik továbbra is, de kizárólag élelmiszereket lehet árusítani. Mind az árusoknak, mind a vásárlóknak be kell tartaniuk az óvintézkedéseket.

A lakosság egészségének megóvása és a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, meggátolása érdekében Sarkadon is szervezetten zajlik a sokak által látogatott, önkormányzati kezelésben lévő közterületek fertőtlenítése, vírusmentesítése. A kijárási korlátozás és az aktuális járványügyi helyzet ellenére is adódnak olyan élethelyzetek, amikor a lakosoknak utcára kell menniük. Utazniuk kell és különböző szolgáltatásokat kell igénybe vegyenek, elkerülhetetlen bizonyos közterületek használata. Ebből kiindulva kezdte el a városvezetés a Városgazdálkodási Iroda közreműködésével, megfelelő szakember bevonásával az önkormányzat által kezelt, sokak által látogatott közterek és az ott lévő utcabútorok fertőtlenítését.

Ez azt jelenti, hogy napi egy alkalommal, jellemzően délután, egy vírusírtó (VIROCID) szer felhasználásával, azt permetezve zajlik a városban használatban lévő buszmegállók, a belvárosban található buszpályaudvar, a Szent István tér, az Árpád fejedelem tér, a Rendezvénytér, az I. és II. világháborús emlékmű és a belvárosi szökőkút környékének, valamint a Trianon emlékmű környezetének és az ott található padok, szemeteskukák, lakosságot szolgáló eszközök, járdafelületek, valamint tájékoztató eszközök fertőtlenítése – tájékoztatott Sarkad Város Önkormányzata.

hirdetés