Vasja Samec Lipicer: jól zárhattuk volna a bajnokságot

magyar, bajnokságot Fotó: BRSE

Mint ismert, a Magyar Röplabda Szövetség 2020. május 15-ig felfüggesztette az Extraliga küzdelmeit, ezzel együtt a 2019/2020-as bajnokságot. A jelenlegi helyzet bizonytalanságot szül, hiszen egyrészt a mostani körülmények között nehezen tervezhető a jövő, másrészt pedig már tisztán látszik, hogy a hazai és nemzetközi sport életnek jelentős károkat okoz a válság. Néhány napja hazautazott a BRSE szlovén vezetőedzője és családja is. Az alábbiakban a vele készült interjú olvasható.

Mikor tudtad meg a hírt, hogy felfüggesztik a bajnokságot? Hogy fogadtad a hírt?

Ha valaki követte az eseményeket, az sejthette, hogy el fog jönni annak az ideje, hogy felfüggesztik a bajnokságot. A hír éppen egy edzés közepén ért minket, egy nappal korábban, mint ahogy a Vasas elleni mérkőzésünk lett volna. Szerettem volna játszani a fővárosiak ellen, hisz jó formában voltunk és győzelmet reméltem ellenük, így csalódott voltam, hogy a szombati találkozó előtt felfüggesztették a bajnokságot.

hirdetés
A szezon lényegi része még csak most kezdődött volna. Mit gondolsz, mire lett volna képes a csapat?

Nagyon bíztam a csapatban. Ugyan voltak a szezon során nehezebb pillanatok, de mi a rájátszásra készültünk, hiszen minden ott dől el. Menet közben kénytelenek voltunk módosítani a kereten, ami jól sült el, sokat dolgoztunk és kimondom bátran, hogy döntőt akartunk játszani, ahol pedig már bármi megtörténhet.

A szüleid közvetlenül az olasz határ mellett élnek. Hogy vannak? Mit lehet tudni az ottani helyzetről?

Szerencsére a szlovén kormány – a magyarral egyetemben – gyorsan reagált az eseményekre és időben lezárták a határt. Érdekes, mert azt gondolná az ember, hogy az olasz határ közelsége azt jelenti, hogy magas a fertőzöttek aránya, de ez nincs így. A szüleim jó egészségben vannak. Egy kis településen élnek, ahol az emberek okosak és betartják a szabályokat, így nem mennek az utcára, elkerülik a tömeget. Ennek köszönhetően abban a térségben egyáltalán nem magas a fertőzöttek száma, de ahogy a hírekben is látni, a nagyobb városokban vannak a legnagyobb problémák.

Mivel teltek az utóbbi napjaid?

Egy dolgozó embernek nagyon furcsa a jelenleg kialakult helyzet. Az első napokban próbáltam kiélvezni a szabadidőt, de alig egy hét után meguntam és dolgozni akartam. Ebben a helyzetben azonban tisztában van vele az ember, hogy nem a munka az elsődleges. Jelenleg az a legfontosabb, hogy túljussunk ezen az időszakon és aztán újrakezdhessük a megszokott hétköznapjainkat, életünket.

Mi vár rátok a hazautazás után?

Ha hazaérünk, akkor egy tizennégy napos, önkéntes karantén vár ránk. Nem lesz egyszerű dolgunk a kisfiunk miatt, hiszen jól tudja, hogy a szomszédban laknak a nagyszülők, de mégsem mehetünk majd át hozzájuk. Hasonlóan fogjuk tölteni a napjainkat otthon, mint itt, Békéscsabán töltöttük. Elfoglaljuk majd magunkat, ideje neki látni a kertnek is. Emellett alig várom, hogy újra kimehessünk a szabadba, kerékpározzunk. Egy erdő mellett élünk, úgyhogy szerencsénk van, hiszen nincs sok esély arra, hogy másokkal szembe találkozzunk.

Forrás: BRSE