Meghosszabbították Romániában a rendkívüli állapotot

Koronavírus, Románia Illusztráció / Fotó: MTI/Veres Nándor

Újabb harminc napra meghosszabbították Romániában az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében március közepén bevezetett rendkívüli állapotot. Az erről szóló elnöki rendeletet kedden adta ki Klaus Iohannis államfő.

Az elnök az ország lakosságához intézett televíziós beszédében leszögezte: nincsenek egyértelmű jelei annak, hogy lassult volna a világban a járvány terjedése, és a veszély Romániában sem múlt el. A korlátozások enyhítése, amit egyes „felelőtlen politikusok szorgalmaznak”, a fertőzések robbanásszerű növekedéséhez vezetne – vélekedett az államfő.

hirdetés

Iohannis köszönetet mondott a koronavírus-járvány ellen „az első vonalban harcoló” egészségügyi alkalmazottaknak, ugyanakkor felhívást intézett a román állampolgárokhoz, hogy tartsák be a kijárási korlátozásokat, mert betartásuk életeket ment, kijátszásuk viszont a családot és ismerősöket is veszélybe sodorja. Az elnök kiemelte: a rendkívüli állapot idején külön figyelmet fordítanak a veszélyeztetett és kiszolgáltatott társadalmi rétegekre: az idősotthonok és a gyermekvédelmi központok nem függeszthetik fel tevékenységüket. A rendkívüli állapot meghosszabbításáról szóló rendelet a távközlési cégeket is a szolgáltatások folyamatos biztosítására kötelezi.

Romániában életben maradnak a rendkívüli állapot kihirdetésekor bevezetett intézkedések, amelyeket a mostani elnöki rendelet pontosításokkal egészít ki. Egyebek mellett megkönnyítik a hivatali kötelességszegés büntetését az egészségügyben, a közigazgatásban, a rendfenntartó és nemzetbiztonsági szerveknél, és kiterjesztik azon létfontosságú termékek és szolgáltatások körét, amelynek árát a kormány befagyaszthatja. Amennyiben a villamosenergia, vagy a gáz ára csökken a régióban, akkor a kormány felléphet annak érdekében, hogy ez a fogyasztói árakban is tükröződjön – részletezte az államfő.

További 30 napra szünetel az oktatási intézmények tevékenysége, korlátozzák a lakosság gyülekezési és mozgásszabadságát, korlátozzák az ügyfélfogadást a közintézményekben, az igazságszolgáltatás pedig csak a sürgős ügyeket tárgyalja.
A kormány meghozhat minden olyan intézkedést, amely a polgárok élelmezését, alapvető fogyasztási cikkekkel történő ellátását, ezek termelését, szállítását és értékesítését szolgálja.

Iohannis rámutatott: Ludovic Orban kormányának a munkavállalók védelmét szolgáló eddigi intézkedések mellett, gazdaság újraindítását célzó tőkeinfúzióról, a digitális átállás gyorsításáról és az infrastruktúra-projektek folytatásáról is gondoskodnia kell.
A rendkívüli állapot meghosszabbításáról szóló rendelet azonnal hatályba lépett, de öt napon belül a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A házbizottság döntése értelmében a két ház csütörtöki, online, együttes ülésén fog szavazni a rendkívüli állapot meghosszabbításáról.

Baranyi László MTI