Trump: a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedések sikeresek

járvány, fertőződtek, fertőzöttek, trump, koronavírus, korona, orvos Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Vajda János

A járvány terjedésének lassítását célzó intézkedések sikeresek – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este.

A terjedés görbéje laposodik, csökken a diagnosztizált új fertőzések száma. Az országban mindenkinek, akinek szüksége volt rá, biztosították a lélegeztetőgépet – mondta. Trump bejelentette, hogy a kormányzati munkacsoport csaknem befejezte az ország gazdasági újraindításának tervét. Hangsúlyozta, hogy ebben egyeztet és együttműködik majd a tagállamok kormányzóival, de a végső döntés az övé. Reményei szerint néhány napon belül dönt a gazdasági újraindítás idejéről és körülményeiről. Megerősítette, hogy e döntés meghozatalakor mindenképpen támaszkodik a járványügyi szakemberek tanácsaira. Anthony Faucit, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó intézet igazgatóját, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport tagját ismételten „kiváló embernek” nevezte. Hangsúlyozta, hogy „a kezdetektől azonos platformon” van vele a járványhelyzet megítélésében.

hirdetés

Anthony Fauci a sajtókonferencián visszatért az egyik vasárnapi televíziós interjújára. Ebben a műsorvezető kérdésére, hogy nem voltak-e elkésettek a járvány ellen hozott kormányzati intézkedések, azt válaszolta, hogy ő ajánlásokat ad. Ezeket „gyakran megfogadják, néha nem”. Az amerikai sajtó egy része ezt úgy értelmezte, hogy a kormányzat nem fogadta meg Fauci korábbi ajánlásait. A járványügyi szakember hétfőn megerősítette: az orvosok között ugyan volt vita a járvány lassítását célzó intézkedésekről. De amikor a kimunkált ajánlásaikat bemutatták, Donald Trump mindig megfogadta, illetve követte ezeket.

Az elnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyes európai országokkal a járványhelyzet alakulásának függvényében állítják helyre a légi közlekedést. Trump bejelentette: a hét végéig döntést hoz arról is, hogy az amerikai kormányzat továbbra is folyósítja-e az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai hozzájárulást. Korábban a hozzájárulás csökkentését, vagy akár teljes megvonását is kilátásba helyezte. Mert szerinte a szervezet etióp elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elfogult Kína iránt.

A sajtókonferencián részt vett Mike Pence alelnök és Steven Mnuchin pénzügyminiszter is. Pence közölte, hogy a kormányzat a járvánnyal kapcsolatos új előírásokat készít elő az Egyesült Államok valamennyi tagállama és tengerentúli területe, illetve társult állama számára. Mnuchin kiemelte, hogy az állampolgároknak adott egyszeri anyagi segítség folyósítása már megkezdődött. Mint mondta: reményei szerint az újabb, sorrendben a negyedik gazdasági csomagtervet a kormányzat kifejezetten a kisvállalkozások megsegítésére készíti elő. A kormányzat kétpárti egyetértéssel szeretné azt elfogadtatni.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és Kórházközpont vasárnap esti adatai szerint az Egyesült Államokban 682 619 diagnosztizált fertőzöttet tartanak számon, a koronavírus okozta Covid-19 betegségbe pedig több mint 23 ezer amerikai halt bele. A Johns Hopkins adatai szerint a legrosszabb a helyzet New York államban, New Jerseyben, Floridában és Louisianában. Ezekben a tagállamokban meredeken emelkedik a halálozások száma – írja az MTI.

hirdetés