Rendhagyó körülmények között zajlik a munka a felsőoktatásban

Védettségi, szakképzésben, tanév, vizsgázók, általános, óvoda, iskolaőrök, köznevelési, felsőoktatásban, oktatási, olaszországba, tanév, tanterem, oktatás, oktatási Fotó: Pixabay

Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban. Így a felvételi folyamat is folytatódik – mondta az MTI-nek Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: a kormányzat, az illetékes hivatalok és a felsőoktatási intézmények mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar fiatalokat a lehető legkevesebb hátrány érje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Továbbra is minden adott legyen ahhoz, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert.

hirdetés

Mint mondta: egy olyan szakasz kezdődött el a felsőoktatási felvételiben, amely eleve alapvetően online zajlik. Április 20-tól érhetik el az ügyintézési funkciókat a képzésekre jelentkezők a felvi.hu honlapon, az E-felvételi rendszerében. Ellenőrizhetik és módosíthatják adataikat, pótolhatják a még hiányzó dokumentumokat. Illetve egyszer akár az eredeti jelentkezési sorrendjüket is megváltoztathatják. Ez utóbbira július 9-ig van lehetőségük – sorolta Schanda Tamás.

Hozzátette, az elektronikus rendszerben a felvételizők figyelemmel követhetik a benyújtott dokumentumok és kérelmek feldolgozottságát. Illetve azok eredményét, és azt is, hogy az egyes jelentkezési helyeiken – a már igazolt, rendelkezésre álló információk alapján – éppen hány pontjuk van. Az államtitkár elmondta, hogy az elektronikus rendszer a felvételiző által korábban megadott email-címre megküldi a fontos felhívásokat, információkat – mint például egy figyelmeztetést egy szükséges hiánypótlásra.

Schanda Tamás felidézte: a koronavírus elleni védekezés egyik első lépése az volt, hogy a felsőoktatásnak át kellett állnia a digitális működésre. “Köszönjük az intézmények vezetőinek, oktatóinak, dolgozóinak, és persze a hallgatóknak is, hogy példásan helytállnak a rendkívüli helyzetben is. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az átállás sikeres volt. Rengeteg jó ötlet és kreatív megoldás született az elmúlt hetekben. Ezeknek egy jelentős része a veszélyhelyzet elmúltával is jól hasznosítható lesz a képzésekben” – mondta Schanda Tamás.

A felvételi- és záróvizsgákkal kapcsolatban felidézte: a kormány döntése alapján az egyetemek, főiskolák ezeket is úgy szervezik meg, hogy minimalizálják a személyes érintkezéseket. “Az egészség és az élet védelme a legfontosabb feladatunk most. De nem téveszthetjük szem elől a korábbi céljainkat sem. Bár komoly nehézségekkel kell megküzdenie mindenkinek, Magyarország alapvető érdeke az, hogy a gazdaság mielőbb talpra álljon. És legalább annyira eredményes legyen, mint az elmúlt évtizedben. Ennek elérésében nagy részük lesz azoknak a fiataloknak is, akik most tanulnak a felsőoktatásban, vagy éppen oda készülnek” – mondta Schanda Tamás.

Forrás: MTI