Újabb négy repülőgép hozott védőfelszerelést Magyarországra

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között működő légi hídon – nyilatkozta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

hirdetés

Szijjártó Péter elmondta: 4 millió 600 ezer kesztyű, 1 millió 150 ezer maszk, valamint 500 lélegeztetőgép működtetéséhez szükséges eszköz érkezett. A mai nap világosan megmutatta, hogy a nemzetközi együttműködésnek milyen komoly jelentősége van a világjárvány idején – fogalmazott, majd hozzátette: Magyarország adományként több száz vírustesztet kapott Kínától.

hirdetés

Beszámolt arról is, hogy a macedónok is kaptak adományokat, ám a maszkokat és egyéb eszközöket nem tudták elhozni Kínából a légi szállítási képesség hiányában. Az Észak-Macedóniának szánt kínai adományokat az egyik repülőgépünk hozta el – mondta a miniszter, hozzáfűzve: a védőeszközöket hétfőn közúton szállítják el a macedónok. A Szentszéknek pénteken 50 ezer maszkot szállított Magyarország – mondta Szijjártó Péter. A Vatikán az idős papok egészségének megőrzése érdekében kért védőeszközöket. “Mi természetesen azonnal reagáltunk” – közölte.

MTI

hirdetés