Áprilistól augusztusig tart a fiókaszezon, ilyenkor rengeteg bejelentést kapnak a szakemberek megmentendő madarakról. Pedig a legtöbbjük nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk be. Ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük őket!
Bár elesettnek, magányosnak tűnhet, a repülni tökéletesen még nem tudó fióka rövid élete egyik legfontosabb önvédelmi döntését hozta meg azzal, hogy elhagyta a fészket. Ha mi teljesen feleslegesen mégis hazavisszük, hogy „megmentsük”, csak kárt okozunk neki, mert elszakítjuk az őt etető és nevelő szüleitől. És szinte bizonyosan csökkentjük az elengedését követő túlélési esélyeit.
hirdetés
Kezeljük helyén a dolgot
Ne felejtsük el, hogy nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarunk menteni minden egyes madarat, fészekaljat és fiókát! Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség. De a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása, mert enélkül az ilyen állatok végül csak állatkertekben maradhatnak fenn.
Meg kell értenünk, hogy a ragadozók, a betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor). Évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne. Mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.
Ha a településen gyakori madarak egyetlen fiókáját sem mentenénk meg, az állományok azt sem éreznék meg. Még a városokban sem. Érdemes megnézni ezeknek a fajoknak az összesítve jóval százmillió példány feletti éves állomány- és szaporulatadatait. Majd ennek fényében eldönteni, hogy fajvédelmi szempontból van-e jelentősége az évi néhány száz, néhány ezer, ráadásul gyakran feleslegesen „megmentett” fiókának.
Az adatokból az is következik, hogy a települési fiókamentés alapvetően az emberek saját lelkiismeretének megnyugtatásáról, tenniakarás-igényének kielégítéséről szól. Nem kis mértékben azért, mert sokan kicsi emberkéknek tekintik a madarakat, fiókákat – ami nagyon nagy hiba! Illetve nem akarják, nem tudják elfogadni, hogy a fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul, el kell pusztulnia. Ezért van belőlük ilyen sok – ez pedig a természet alap működési rendje, törvénye.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne segítsünk a madarakon. De ezt csak ott, akkor és úgy tegyük, ha erre valóban szükség van, ha vállani tudjuk az ezzel járó terheket, miközben végig ügyelünk arra, hogy a jó szándékunk ne okozzon nagyobb kárt a madaraknak!
A véletlen kiesés ritka
Nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.
A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:
- a szülőpár egyik tagjának elhullása, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben pusztul éhen vagy ezt megelőzendő a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (az olyan nagyobb testű fajok, mint a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
- pár nélkül maradt magányos hím támadása (ez különösen a fehér gólyáknál látványos, gyakori);
- táplálékhiány vagy rossz minőségű, például növényvédő szerekkel mérgezett táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
- szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
- fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
- fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
- a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
- ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
- „izgága fióka” túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
- több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó („kelésgyenge”) fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
- nagy hőség okozta stressz.
Amennyiben a fióka szülői kidobásának hátterében a fiatal madár túlélési esélyeit csökkentő betegsége vagy viselkedési rendellenesség áll, akkor a mentés sikere után a madár felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a fiókáiba, akik hasonló sorsra jutnak. Ha az örökbe fogadott fióka tollazata a nem megfelelő táplálás és tartási körülmények miatt nem megfelelően fejlődik, a tollvégek annyira szennyeződnek ürülékkel vagy letöredeznek a dobozban, kalitkában mozgás közben, akkor a madár nem lesz elengedhető.
A törvénysértés határán
Olyan is előfordult, hogy a felnőtt madarat kellett lealtattatni, ami lelkileg megterhelő, ráadásul hatósági engedélyhez kötött. A zöldhatóságok 2015 tavaszától beolvadtak megyei kormányhivatalokba. Ezért ezt a feladatot is a megyei kormányhivatalok látják el. Az esetek túlnyomó többségében védett fajról van szó. A lealtatás elvi alternatívája a fogságban tartás. Védett fajok esetében ez szintén engedélyhez kötött. Különösen azért, mert ha a környezetünk tudomást szerez madármentő tevékenységünkről, sok madár kerülhet a birtokunkba. Ezt az engedélyt viszont a kormányhivatal szinte bizonyosan nem fogja megadni több okból sem:
- a madár fogságba kerülése nem ellenőrizhető, így az „elárvulva találtam” indoklás lehetőséget kínálna védett madarak fogságban tartásának legalizálásához, ami az évtizedek alatt jelentősen visszaszorított, de teljesen sajnos fel nem számolt illegális vadmadár-kereskedelem malmára hajtaná a vizet;
- a nem elengedhető madarak tartása minimum állatmenhelyi, állatotthoni, de még inkább természetvédelmi mentőhelyi tevékenységnek minősül, ezek üzemeltetését pedig az állatkertekre is vonatkozó rendelet szabályozza, ami megfelelő szakmai végzettséget, technikai és logisztikai hátteret (állatorvosi háttér, tetemkezelés stb.) ír elő;
- ennek az engedélynek a megszerzése természetesen nem lehetetlen, de ez már messze túlmutat egy-egy fióka alkalmi mentésén, lelkileg és anyagilag is nagyon megterhelő hivatást jelent.
Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy jól gondoljuk meg, mit teszünk, fontoljuk meg az eddig olvasottakat és a következőkben leírtakat!
