Osztrák oktatási miniszter: óvintézkedések mellett, fokozatosan indul újra az oktatás

Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban – jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.

A végzős osztályok tanulói május 4-én mennek először iskolába, két héttel később az általános iskolások, a középiskolások és a speciális iskolák tanulói is visszaülnek az iskolapadokba; a többiek pedig június 3-tól vehetnek részt az iskolai oktatásban – jelentette be Fassmann. Kifejtette: az oktatás szigorú óvintézkedések mellett folytatódik; ezért az iskolai  osztályok tanulói nem lehetnek jelen egyszerre a tanórákon. Az osztály egyik fele hétfőtől péntekig, másik fele csütörtökön és pénteken vesz részt az iskolai oktatásban; a következő héten a csoportok cserélnek egymással. Énekórát és testnevelés órát nem tartanak, és a diákok nem írnak iskolai dolgozatot sem. A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendhagyó működésre tekintettel nem kell leadni tanév végéig a teljes tananyagot.

hirdetés

Fassmann azt javasolja, hogy amerikai mintára hozzanak létre „nyári iskolákat”, azoknak a tanulóknak, akik lemaradtak a tananyagban.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy az oktatás újraindításával kapcsolatos  döntés nem volt könnyű; mérlegelni kellett, hogy a koronavírus-járvány idején a diákok oktatáshoz való joga hogyan illeszthető össze egészségük megóvásával.

hirdetés

A szigorú óvintézkedések részeként az osztályterem kivételével kötelező lesz a szájmaszk viselése; a gyerekek a tervek szerint a tanszerek mellett otthonról viszik magukkal a szájmaszkot; az intézmény gondoskodik ugyanakkor „pót-szájmaszkokról”, arra az esetre, ha az eredeti megsérül vagy elveszik. Azok a tanárok, akik a fokozottan veszélyeztetett csoporthoz tartoznak, továbbra is otthon maradhatnak; a tanórákat viszont digitális eszközök segítségével kötelesek megtartani.

Christiane Spiel oktatási pszichológus, a bécsi egyetem professzora  egy felmérés eredményét ismertette. 8300 10 és 19 év közötti iskolai tanulót kérdeztek az általuk használt digitális eszközökről; 16 százalékuk mondta azt, hogy nincs laptopja, illetve tabletje; 21 százalékuk pedig egyáltalán nem kap segítséget a tanulásban.

Noll Katalin MTI

hirdetés