Több a halálos áldozat Nagy-Britanniában, mint Olaszországban

fertőzöttek, gyógyultak, Romániában, halálos, fertőződtek, koronavírus Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint Nagy-Britanniában több halálos áldozata van az új típusú koronavírus okozta járványnak, mint Olaszországban. A brit kormány kedd esti tájékoztatóján ugyanakkor elhangzott, hogy a Covid-19 járványhoz köthető nagy-britanniai halálesetek száma is hetek óta folyamatosan csökken.

Dominic Raab külügyminiszter elmondta: az előző 24 órában 693-an haltak meg a koronavírus-járványban. Így a nagy-britanniai halálos áldozatok száma 29 427-re nőtt – hangzott el a szokásos napi sajtótájékoztatót tartotta kedden a Downing Streeten. Olaszországban – ahol hosszú ideig a legmagasabb volt a halálozások száma egész Európában – keddig 29 315-en haltak meg a koronavírus-járványban.

hirdetés

Angela McLean, a brit kormány tudományos főtanácsadó-helyettese azonban a grafikonokkal kiegészített keddi tájékoztatón elmondta, hogy a naponta bekövetkező nagy-britanniai halálesetek számának hétnapos mozgó átlagát mutató görbe – amely elsimítja a napi ingadozásokat – április közepe óta folyamatosan lefelé tart. Dominic Raab ehhez hozzátette: valójában igen nehéz, sok esetben lehetetlen az egyes országok halálozási statisztikáinak összehasonlítása. Mivel eltérnek a mérési módszerek és nem egyforma az adatgyűjtés hatékonysága sem.

Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai elemzőszolgálatának vezetője az adathoz fűzött keddi értékelésében kiemelte, hogy vannak más olyan eltérések is, amelyek miatt nehéz az összehasonlítás. Cuffe ezek közé sorolta, hogy Nagy-Britannia lakossága 10 százalékkal nagyobb, mint Olaszországé. London – a legnagyobb brit város, egyben a nagy-britanniai Covid-19 járvány góca – háromszor akkora, mint Róma.

A kedden ismertetett nagy-britanniai adatok szerint eddig 1 383 842 szűrést végeztek országszerte. 194 990 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal. Az elmúlt egy napban 4406 új fertőzést mutattak ki. Angela McLean tudományos főtanácsadó-helyettes a kedd esti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések számának mozgó többnapi átlagát jelző görbe lefelé tart. Azzal együtt is, hogy az utóbbi hetekben meredeken emelkedik a naponta elvégzett szűrések száma.

Nagy-Britanniában a múlt hónap elején napi 15-18 ezer koronavírus-szűrést végeztek. A kedd délelőtt zárult 24 órában ugyanakkor 84 806 szűrővizsgálatot hajtottak végre. A múlt héten volt olyan nap, amikor meghaladta a 120 ezret a szűrések száma. McLean professzor elmondta azt is, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma az elmúlt egy hétben országosan 14 százalékkal, 15 408-ról 13 208-ra csökkent – írja az MTI.

hirdetés