Szabadtéri Trianon-kiállítást szervez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

trianon, munkácsy Fotó: Munkácsy Mihály Múzeum

Szabadtéri kiállítással emlékezik meg június 4-étől a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriumára a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Szakál Veronika történész, a kiállítás kurátora kedden az MTI-nek elmondta, a tárlaton – amelyet a békési megyeszékhely Trianon terén és a múzeum kerítésén “rendeznek meg” – tablókat állítanak ki. Ezeken felelevenítik a Trianonhoz vezető út előzményeit. A békeszerződés aláírásának máig viták középpontjában álló helyéről, azaz a Kis- és a Nagy Trianon Palotáról is szót ejtenek. Bemutatják a szerződés tartalmát, hatásait is.

Hozzátette, a múzeum gyűjteményében van két fotó, amely Békéscsaba főterén a magyar és a román hadsereget ábrázolja. Ezzel a román megszállást, mint előzményt mutatják be. Több eredeti tabló is fellelhető a helytörténeti gyűjteményben, amely a szerződés aláírását követően bemutatta, hogyan csökkent le Magyarországon az ipari termelés, a széntermelés, a bortermés vagy az állatállomány. Emellett a szerződés aláírását követően fellángoló revizionista szemléletet is bemutatják plakátokkal – mondta. Szakál Veronika hangsúlyozta, bár a múzeum egyelőre még zárva tart a koronavírus miatt, az intézmény méltóképpen szeretett volna megemlékezni a centenáriumról.

Az 1920. június 4-én a Nagy-Trianon palotában aláírt békeszerződés új határok közé szorította Magyarországot. A történelmi Magyarország területének kétharmad részét elcsatolták, a mintegy 282 ezer négyzetkilométer területből 93 ezer, a 20,8 millió lakosból 7,6 millió maradt. Békés vármegye, amely egykor az ország közepén helyezkedett el, a keleti határ szélére került. Június 4. 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja, 2020 pedig a Nemzeti Összetartozás Éve – írja az MTI.


Kövessen minket Facebookon!