Négyszáz tonna halat telepítettek tavaly a Békés megyei horgászvizekbe

haltelepítési, Békés Fotó: KHESZ

Békés megye egyes területei országos viszonylatban is horgászparadicsomnak számítanak. A 104 halgazdálkodásra jogosult egyesület, gazdasági társaság, illetve magánszemély összesen mintegy 190 helyszínen, több mint 3 ezer hektár halgazdálkodási vízterületet (tavak, folyók, csatornák, holtágak) kezel.

hirdetés

A jogosultak tavaly összesen mintegy 400 tonna halat telepítettek a megyei horgászvizekbe. Különféle korú pontyból 294.956 kilogrammot, csukából 40.870 kilót, továbbá sügérből 32.300 kilogramm, dévérkeszegből 22.131 kiló került a megyei horgászvizekbe. Ezen túlmenően még 4.140 kiló fogassüllő, 3.342 kiló harcsa, 1.438 kiló compó és negyed tonna kecsege is új vízben landolt.

hirdetés

A vonatkozó jogszabály értelmében az érintettek a kormányhivatal által jóváhagyott halgazdálkodási terv alapján folytathatják tevékenységüket. Valamennyi jogosult 5 évre szóló halgazdálkodási tervet kell készítsen. Ez tartalmazza egyebek mellett azt is, hogy évenként hány kilogramm, milyen fajtájú és korú halat telepít a víz kezelője. A tervezett telepítést legkevesebb 3 nappal korábban be kell jelenteni a hatóságnak. A telepítést követő 8 napon belül pedig számot kell adni az állománygyarapításról. Az állományszabályozás szempontjából kiemelten fontos, hogy a halgazdálkodási vízterületek hasznosítása során a horgászat és a horgászturizmus fejlesztése elsőbbséget élvez más hasznosítási módokkal szemben.

Fontos tudni, hogy a kormányhivatal a haltelepítéseket a helyszínen ellenőrizheti, a dokumentumokba betekinthet. Súlyos szabálytalanság esetén a telepítést megtilthatja, felfüggesztheti, illetve a nem engedélyezett halat elkobozhatja – írja a bekesijarasok.hu.

hirdetés