Immár VI. alkalommal nyithatta meg kapuit az „Át-Járás” tábor Gyulán

Fotó: Police.hu

A Békés megyei rendőrség rendészeti ismereteket tanuló középiskolásoknak és hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett tartalmas nyári programot. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósult táborban rendőrök és ifjúságvédelmi szakemberek tartanak foglalkozásokat, szerveznek közösségi programokat a résztvevőknek.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Át-Járás” tábor címmel nyújtott be pályázatot a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsához, amely pozitív elbírálásban részesült.

A tanács támogatásának köszönhetően így 2020. június 22-én, Gyulán immár VI. alkalommal nyithatta meg kapuit az „Át-Járás” elnevezésű tábor. A már hagyományos, korábban öthetes, elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett nyári program új kezdeményezésként idén egy háromhetes, speciális ismereteket és élményeket adó rendészeti táborral egészült ki. A résztvevők rendészeti ismereteket is oktató középiskolákból kerülnek ki, és heti turnusokban váltják egymást. A három hét alatt több mint 150 rendészeti tagozatos fiatal vesz részt a tartalmas foglalkozásokon és közösségi programokon.

A táborban a tanulók a rendőrség több szakterületének munkájával is megismerkednek, valamint katonai ismeretekre is szert tesznek. Így például megtanulják a terepen való tájékozódást, a térképek, valamint a tájoló használatát. Az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati tudáson lesz a hangsúly. A diákok megismerik a közelharc technikákat, tanulnak vízből menteni és biztonságos körülmények között lőgyakorlaton is részt vehetnek.

A program tehát a pályaválasztást is segíti, hiszen a középiskolások a különböző foglalkozásokon kérdezhetik is a rendőröket, információkat kaphatnak a rendőri hivatásról, rendészeti képzésekről. Emellett a tábor lehetőséget biztosít a rendészeti tagozatos diákok számára előírt szakmai gyakorlat teljesítésére is. A három rendészeti témájú hét után öt héten át 250 hátrányos helyzetű gyermek vesz majd részt az „Át-Járás” tábor ismeretterjesztő és szabadidős programjain.

Police.hu


Kövessen minket Facebookon!