Négyszáz diák vesz részt a rendőrség bűnmegelőzési táborában

Nyolc hét alatt négyszáz diák vesz részt tartalmas programokon Békés megyében, a rendőrség bűnmegelőzési táborában. A kezdeményezés a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósult meg. Ez is érdekelheti: Halálos mulasztás Vésztőn: busz alá rántotta utasát a figyelmetlen buszvezető Jó közösséget teremteni, élményeket és hasznos tudást adni. Ez a célja annak a kezdeményezésnek, amelyet idén immár hatodik alkalommal valósít meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Az „Át-Járás” táborban a korábbi években hátrányos helyzetű gyermekek kaptak lehetőséget arra, hogy egy-egy hétre kiléphessenek megszokott környezetükből, bővíthessék ismereteiket, ismerkedhessenek, barátokat szerezzenek. A tapasztalatok szerint a táborban összekovácsolódott társaság, a közösségi szellem, a megszerzett tudás … Bővebben: Négyszáz diák vesz részt a rendőrség bűnmegelőzési táborában