Tiszti esküt tettek a rendészeti hallgatók

tiszti Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A hagyományokhoz hűen a Budai Várban, a Kapisztrán téren tartotta meg június 27-én tisztavatási ünnepségét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara. Idén százkét hallgató tette le a tiszti esküt.

A Himnusz hangjai után a hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Orbán Viktor miniszterelnök mellett Pintér Sándor belügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt.

hirdetés

Világos szimbólum az, hogy a frissen végzett rendészeti hallgatók a Budai Várban, az ezeréves magyar állam központjában, szíve közepén tesznek esküt a haza szolgálatára – mondta ünnepi beszédének bevezetőjében Orbán Viktor miniszterelnök az eskütételt követően. Hazánk sok száz éves történelme során mindig voltak olyan fiai a hazának, akik azt tekintették hivatásuknak, hogy megvédjék a hazát és annak polgárait. A jövedelem, a karrier és a pénz előbbre valóságát mindig megelőzte az ország és a polgártársak szeretete. Első helyen állt egy érzés, gondolat vagy inkább ösztön, hogy mindig kell lenniük olyan magyaroknak, akik készen állnak arra, hogy megvédjék a hazájukat. Ezt hívják hazaszeretetnek. Csak a magyar nyelv képes egyetlen szóba úgy belesűríteni az országot, a népet, a szülőföldet és az otthont, ahogy ezt a haza szó teszi.

A hazaszeretet mellett szükség van önbecsülésre is, folytatta a miniszterelnök. Az egyenruhának ugyan önmagában is lehet becsülete, de ez nem pótolja viselőjének személyes önbecsülését. A most végzett hallgatóknak minden okuk megvan, hogy önbizalommal feltöltve nekiinduljanak és beszakítsák a jövő kapuját. Azonban a jövő nem ígérkezik egyszerűnek, és habár a világban meglepő és felkavaró dolgok történnek, a magyarok feketeöves válságkezelők. Bármekkora is a világban a zűrzavar, ez az ország sohasem fogja magára hagyni az egyenruhásait. Megbecsülés, tisztelet és kiállás jár azokért az emberekért, akik vásárra viszik a bőrüket a polgárok biztonságáért, és az otthonok békéjéért.

„Azt kívánom, munkájuk során ne remegjen meg a szívük, legyenek hűségesek esküjükhöz, tiszteljék bajtársaikat, elöljáróikat, és mindenek előtt a hazájukat!”, fejezte be ünnepi beszédét Orbán Viktor, és sok erőt, jó egészséget, szép sikereket kívánva búcsúzott a frissen végzett hallgatóktól. A miniszterelnök beszédét a hallgatói válaszbeszéd követte, majd az ünnepség a díszmenettel zárult.

A karról idén hetven tiszt kerül a rendőrséghez, huszonegyen a büntetés-végrehajtási szervezet, tizenegyen a katasztrófavédelem tisztjei lesznek. A most végzetteké az első olyan alapképzéses évfolyam, amely 2017-ben már a Ludovika Campuson kezdte meg tanulmányait – tájékoztatott a katasztrófavédelem.