Bajnokok Ligájában is remekelő amerikai játékossal erősít a BRSE

amerikai Fotó: BRSE

Lindsey Vander Weide személyében fiatal, de jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező amerikai sportolóval erősítette meg keretét a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE.

hirdetés

A 22 esztendős, 191 cm magas nyitásfogadó ütő az Oregon University hallgatójaként sportolt és szerzett diplomát, majd első profi évét a francia bajnokságban töltötte. A Nantes együttesében bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, sőt csapatának meghatározó játékosa volt. Többek közt a Vasas elleni BL találkozó legjobbjának is megválasztották.

hirdetés

„A szakmai stábbal való alapos elemzéseket követően tettük le a voksunkat Lindsey mellett. Nem csak kiváló fizikai paramétereivel és technikai tudásával, hanem a látott, majd az egyeztetések során tapasztalt győztes mentalitásával is ösztönzött minket, hogy érdemes szerződtetnünk. Azt várjuk, hogy a hazai pontvadászat erőssége legyen. Aki nemzetközi színtéren is segítségünkre lesz céljaink elérésében.” – jellemezte az amerikai játékost Baran Ádám, a BRSE elnöke.

Forrás: BRSE

hirdetés