Baleset Gyulán, Békéscsabán, Csorváson, Orosházán és Medgyesegyházán

Fotó: Police.hu

Békés megyében, 2020. július 3-án öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Csabai úton, 8 óra körül összeütközött két személygépkocsi, amelyek közül az egyik járműben egy utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Békéscsabán, a Berényi út és a Lenkey utca kereszteződésében, 13 óra után néhány perccel egy személyautó vezetője nem adott elsőbbséget és elütött egy elektromos kerékpáros nőt, akinek ezután még hátulról nekihajtott a kerékpárjával közlekedő gyermeke is. Anya és lánya elesett, mindketten könnyebben megsérültek.

hirdetés

Csorváson, az Arany János utca és a Széchenyi István utca kereszteződésében, 14 óra 30 perc körül összeütközött egy kisteherautó és egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi. A mentők a férfit, akinél felmerült az ittasság gyanúja, súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

Orosházán, a Győri Vilmos téren, 21 óra 45 perc körül egy gyalogos férfi, aki a gyanú szerint ittas volt, nekiesett egy mellette elhaladó kisteherautó oldalának. A balesetben a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Medgyesegyházán, az Árpád utcában, 23 óra 15 perc körül egy autós egy oszlopnak, ezután az út mellet álló tehergépkocsinak és pótkocsinak ütközött neki, majd felborult. A balesetben az autót vezető férfi, akinél felmerült az ittas jármű vezetés gyanúja, könnyebben megsérült.

Police.hu